Belépés
4 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

Meghalt Csurka István, a Magyar Igazság képviselője. Utolsó gondolataival emlékezzünk rá.

"Ez a cikk talán megint rövidebb az előzőeknél, holott megismétel belőlük gondolatokat. Akik ott voltak Szegeden és láttak-hallottak, elmondtam nekik, hogy betegséggel küzdök. Korom is magas. Nem tudok mindenütt ott lenni, ahol szeretnék, ahol találnék híveket is, szidalmazókat is. De erre ma már nincs is szükség, mert ezt a kultúrát nem a valamiképpen befutottaknak és elismerteknek, hanem magának a népnek, a polgárnak, a plebejusnak és ha még akad, az arisztokratának kell életre hívnia. Gyógyulásunk is csak közös lehet: ha azt látom, hogy magvetésem jó talajba hullott – és megjön az eső is… –, az örömtől fogok gyógyulni. Mindannyian Isten kezében vagyunk. De mint tudjuk, az Isten is azon segít,aki maga is megteszi a rábízott feladatokat és törekszik. Törekedjünk, magyar testvéreim! Ezt az országot semmilyen hatalom, túlerő nem veheti el tőlünk, mert mi töltjük meg magyar keresztény kultúrával. Kíváncsi vagyok, hol jelentik be az első megmaradási rendezvényt, felvonulást vagy valami olyasmit, ami nekem eszembe sem jutott. Én talán elég találékony író és egyéb figura voltam, de tudván tudom, hogy a nép százezerszer találékonyabb nálam."

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

 A Lámpás Emberekhez hasonló


 A Lámpás Emberekhez hasonló rendezvény van a közelünkben, Szabadhegyi találkozások címmel.A helyi kultúrházban, nagyjából havi rendszerességgel. A meghívottak között volt már Eperjes Károly, Papp Lajos, és most Koncz Gábor. 
Már gyerekként szerettem a filmjeit, a lovakhoz való vonzódását, a nyers, paraszti  erőt sugárzó szerepeit, magyarságát. 
Péntek este egy nagyszerű beszélgetést láthattunk vele, nagyjából két órában. A műsor végén hosszasan beszélt az Új színházhoz fűződő gondolatairól, kapcsolódva a másnapi szomorú kötelességéhez - Csurka István temetése okán. Megemlítette a hozzá fűződő régi barátságot, az általa írt színdarabok szerepeit, és egy  akkor még nem gondolt utolsó üzenetet,- Csurka halála előtt két nappal .  Ahogy ott írja- Most nem tudok elmenni közétek, de ne hagyjátok , hogy idegen érdekek legyőzzenek Benneteket!

Szigyu képe
Köszönjük szépen, Bea!


Köszönjük szépen, Bea!

 A mai napon véglegesen


 A mai napon véglegesen lezárul életem egy korszaka. Csurka István halálával az én életem egy időszaka is már csak emlékekben él tovább. Valahol a 90-es évek elején kezdődött. Nemzeti ünnepek és emléknapok alkalmával ketten indultunk útnak. Édesapám eleinte megkérdezte, hogy jössz velem? Ő ,aki sosem törődött a külsőségekkel, ilyenkor mindig felvette az öltönyét, s minket is arra nevelt, hogy ünnepekre mindig készítsük elő a legszebb ruhánkat. A ruha mellett mindig ott voltak a lelkesítő és néhol szívet facsaró  történetei, a magyar történelem néhány kimagasló vagy éppen gyászos  pillanata. A rendszerváltás után egy évtizeddel   már nemcsak a szoba falai között ünnepelhettünk. A legtöbbször egy térre indultunk. A Hősök terén, ahol százezres tömegek voltak már „csak” attól is boldogok voltuk, hogy végre szabadon lehet ünnepelni, megemlékezni. Aki ebbe a csillogó, szabad világba született az nem értheti mit jelentett számunkra az ÜNNEP.  Leírhatatlanul hatott az emberekre amikor először hallhatták nyilvánosan a trianonról szóló verseket, dalokat. Bennem sokszor nem is annyira Csurka István  beszédei, hanem elsősorban ezek a dalok és versek maradtak meg. Ott hallottam először  a Székely Himnuszt nyilvánosan énekelni, s személy szerint ott tanultam meg. Tudom, szégyellnivaló, de sokan velem együtt akkor ismerték meg. Valahol talán azokon az összejöveteleken fogalmazódott meg bennem, hogy én is szeretnék valamit tenni. Az ember ott a százezres tömegben úgy érezte, hogy  a szeretetnek egy olyan egyesítő katlanja fűti a teret, amikor semmi sem lehetetlen. A meghívott előadók között is sokszor olyan emberek voltak, akiket azelőtt nem ismertem. Nem ismertem Csurka Lászlót a színészt, nem ismertem Papp Lajost sem, hogy csak két nevet említsek, a sok Lámpás ember közül. Illés Lajos Magyar éneke, a Cantus Hungaricus is így juthatott el tömegekhez. Áttételesen de ezeknek az összejöveteleknek köszönhetem a pomázi Klisza dombi találkozásokat is, ahol a borús, esős időben Tolcsvay Béla csalogatta énekével elő a napot, s mire mindent átjárt a fény,  hirtelen nagyot dobbant a szívem, mert a Kormoránt láthattam a színpadon. Mindez azért is volt, mert akkoriban nem volt Kobak, s mindig utána kellett nyomoznom, hogy a Kormorán éppen hol lép fel. Nem volt  természetes a koncertjükre eljutni.  A Kormorán darabjaiban  újra találkozhattam a trianoni versekkel, előadókkal, amiket és akiket „hallgatásra ítéltek”. Egymásba fűződő történetek megannyi sora, ahol nem a politikusról beszéltem, hanem egy emberről, akit az Ország Házába is csak egyszer engedtek be. De miként is lehetett volna másként, amikor a Horn korszak alatt újra mesterlövészek néztek vissza ránk a háztetőkről. A rendszerváltás még várat magára, még nem történt meg a bocsánatkérés sem, de a  szellem   palackból kiszabadult ott, a 90-es évek elején. Nem tudom már mennyi ideje annak, hogy a százezres tömeg eltűnt a térről, de ha arra az időszakra gondolok, hogy mennyi mindent köszönhetek annak térnek,  s annak az embernek aki mind ennek elindítója volt, a szomorúságom vigaszra talál a kitörölhetetlen emlékkockák közt járva. Mennyi minden jut még az eszembe, a Pannon Rádió, a Magyar Út Körök  Mozgalmak, megannyi Lámpás ember sora az amiért személy szerint köszönettel tartozom Csurka Istvánnak, mint Magyar Embernek, s szándékosan nem a politikust említem.  A politikusról a legtöbb embernek nem az államférfi jut az eszébe, hanem a szónak egy másik jelentése , a ravasz,helyezkedő ember. Ő nem ilyen ember volt, hanem következetesen vállalta megbélyegzett sorsát egész életében. Az utóbbi időkben már távolmaradtam az összejövetelekről, Édesapám sem tud már jó ideje velem tartani, de mindig ott találom kis szobája asztalán a Magyar Fórumot. Hányszor telefonált azzal, hogy menjek ki mert meglepetést tartogat a számomra, aminek örülni fogok. Akármilyen fáradtnak is éreztem magam, sosem tudtam nemet mondani, s nem a meglepetésért, mert a legtöbbször már kitaláltam miért hívhatott. Az újságjában többször is cikk jelent meg a Kormoránról vagy Koltay Gáborról, s nagy boldogan mutatta, mutatja ma is nekem.  Az ember nem a születésnapok múlásával érzi az időt elszállni a feje fölött, hanem mindig akkor amikor valamiért úgy érzi lezárult  egy korszak mögötte. A lezárt korszak mindig magával hoz egy hiányérzetet, mindig felerősíti az emberben a régi álmait, s hogy abból mit valósított meg azóta. Felerősödik benne, hogy  az a világ is még mennyire más volt, s egyre idegenebbé válik számára az a világ ami most körülveszi.  Egy korszak lezárásakor mindig kopni látszik valami a múltból, s mindig előkerül egy kérdés, hogy  ki viszi tovább … Igen. Az ember első kétségbeesésében mástól vár segítséget, de aztán új erőre kap, s próbál valamit továbbadni abból a csodából, amit Ő is kapott. Emlékekre újabb emlékek jönnek, egyre több emberi sorssal megrakódva, s már nem tudni honnan indult…A test elporlad, de a szellemiség az mindig továbbél. A múltban felépített érték örökkön-örökké JELENVALÓ.   

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről