Belépés
4 + 14 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.


Lassan vége a nyárnak, így a szokásainkhoz híven indul a Lámpás emberek rendezvénysorozat is. Az első előadás rendkívülinek számít, ugyanis nem a megszokott helyen Budapesten lesz a rendezvény, hanem a felvidéki Somorja városában. A fórumunkban indult Horthy beszélgetés kapcsán jött az ötlet Kohus Petitől, hogy ebben a témában ő szívesen összehozza ezt a programot.

Szeretettel várunk mindenkit erre az előadásra is!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

 A belvárosi


 A belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia címe:V.ker.Március 15. tér 2.(Erzsébet-híd pesti hídfője)   
Május 1. 9 óra

 Tegnap sikerült beszélnem


 Tegnap sikerült beszélnem M.Petivel.Igy mondta: 
 99%-ra vehető,hogy szerdán,május 1-én lesz a felravatalozás a Belvárosi Templomban(állítólag 1  ilyen nevű templom van Budapesten),a temetés másnap,csütörtökön Kenderesen.
 Egyelőre nem nyilatkozott a család úgy,hogy kizárnák a nyilvánosságot a temetésről,legalább is Peti nem tud róla-ő mindenképp ott lesz Kenderesen.Megígérte,ha lenne változás a szertartásokat illetően,értesít engem.
 Végülis a ravatalozás szempontjából szerda felelne mag a Honvédelmi miniszter úrnak,ez az egyetlen üres nap elfoglaltságaiban,ehhez igazodik a Horthy család is,tudtam meg Petitől

Kedves Peti! Köszönjük szépen


Kedves Peti!
Köszönjük szépen az információt én is szeretnék elmenni.

bucsupe képe
Ha tudsz bővebbet a


Ha tudsz bővebbet a temetésről, ravatalozásról, akkor írd meg légyszíves! Biztosan többünket is érdekeli a dolog.
 

 Még pénteken beszéltem


 Még pénteken beszéltem Mészáros Petivel,az előadóval.Tőle tudom,Ifj.Horthy Istvánnal beszéltek telefonon a szomorú eseményt követően.
Pénteken szeretnék hazaszállítani Ilona asszony földi maradványait és szombaton,még nem tudni,melyik budapesti templomban felravatalozni.
Talán másnap,vasárnap helyeznék el Kenderesen a családi kriptába.

kobak képe
Pénteken a találkozónkon


Pénteken a találkozónkon megemlékeztünk róla és a somorjai Lámpás Emberek rendezvényről is, ahol a grófnőről és családjáról hallhattunk egy remek előadást!
 

 " Elhunyt Horthy


 " Elhunyt Horthy Istvánné
 
   Életének 96.évében, tegnap reggel Angliában elhunyt Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona-közölte a család.
   Horthy Miklós egykori kormányzó menyét-aki fiával az angliai Lewisben élt-várhatóan Magyarországon,Kenderesen helyezik örök nyugalomra..."
  
   Új Szó,2013.április 19.
 
  Nyugodjon békében

Kedves társaim! Lélekben én


Kedves társaim!
Lélekben én is Veletek voltam, és érzem, hogy minden tettetek méltó volt a " magyarnak lenni hivatásunk" gondolatsorhoz. Köszönöm, hogy Ti is Velem voltatok:) 
 
 
 

Valóban jól sikerült


Valóban jól sikerült rendezvényen vehettünk részt,hála a témának,az előadónak na és persze a közönségnek,akik eljöttek, időt, energiát és nem utolsó sorban kiadásaikat nem spórolva a tegnapi előadásra.
Külön köszönöm a kobakos barátaimnak a részvételt,Nékületek nem lett volna ilyen jó érzés bennem,annak ellenére,hogy szépen jöttek a helybéli vendégek is.
Ma Ilona asszony valószínűleg hallhat a Kobakról és megkapja üdvözletünket,amelyet voltam olyan bátor nevünkben elküldeni Péter által,aki ma Ilona asszonnyal ebédel...
Nézzétek el Péternek,hogy ezt nem említette az előadás során,de szerénysége és ,gondolom,diszkréciója visszatartotta ettől a foszlánytól.
Szóval,a délután témája még mindig aktuális és folytatódik a történet...
 
Bea,remélem Petivel megoldottuk a műsor protokoll részét,amely a Te feladatod lett volna.
A nyitó és záró szöveg teljes kivitelezése az én felelősségem,ha bármi szó érné a ház elejét,arról kizárólag én tehetek.
Jobbulást,Bea!

A megszokott magas színvonalú


A megszokott magas színvonalú előadó, és a téma is hozzájárult, hogy ilyen jól sikerült a tegnapi délután. Nem hitten volna, hogy a "kihelyezett" Kobak  rendezvény teltházas lesz. Szinte hihetetlen,  hogy ebben a magas médiakultúrájú világban ilyen "semmitmondó" rendezvényre megtelik a terem. Köszönet érte mindenkinek , aki eljött, különösen  Kohus Petinek, aki a szervező, és az ötletgazda volt.

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről