Belépés
5 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

Tisztelt KoBaK, kedves Barátaim!

Elmesélek egy történetet a régmúltból, amikor, még fiatalok és törékenyek voltunk. Volt valamikor egy zenekar, akik nagyon szerették egymást, akárkik is voltak, mind játszották, azt a muzsikát, amit az együttes képviselt. Hősi korszak volt. Ma már el sem tudjuk képzelni. A Somogyi Béla utcában létezett egy klub, amit valahogy ez az együttes megtalált.
A zenekar vezetője kitalálta, ez lesz a bázis, akkor még rádiós volt és egy-két világsztárt is meg tudott hívni abba a kicsiny terembe.
Ma már nevetségesnek tűnik, de alkalmanként gyertyákat vásárolt, hogy legyen fény a teremben, és a zenekar tagjai egy-egy alkalommal egy József körúti lakásban hatalmas fazékban vacsorát főztek a klubtagoknak.
Aztán fogták a fazekat és átvitték a József körútról a Somogyi Béla utcába. Isten tudja mi vitte őket erre a törvénytelen tettre. Minden ellenük szólt. A fazék azóta elveszett. Szerencsére senki nem lett beteg és, senki nem jelentett fel senkit, mert már akkor más időket éltünk. Vidámak voltak, szerettek zenélni, hosszú gitárszólókkal próbálták elfeledtetni, hogy mindig ugyanazt játsszák.
Sokan jártak a klubban, sok ember megfordult ott, néha a zenekarvezető maga sem tudta kik állnak mellette a színpadon. Csodálatos időszak volt.
Olyan pillanatok, amik ritkán adódnak egy ember életében.
Főzték a vacsorákat a zenekar tagjai, vették a fehér nylon tálcákat és evőeszközöket.  
És akkor jött egy ötlet!
Legyen a klubtagság hivatalos. Ekkor a zenekar vezetője csináltatott fehér számozható tagsági kártyákat. Valakik jelentkeztek, valakik nem. Volt, aki vállalta a személyét, volt, aki nem. Az egész butaság, de akkor jónak tűnt.
H. Bóna Márta és férje elsőként vállalták a közösséget a Kormoránnal, azzal a muzsikával, amit nagyon szerettek, amiért eljártak abba a kis piszkos klubba, a nyolcadik kerületbe. Isten tudja miért. De szép az emlék. Jó volt együtt lenni.
Ma már nincs az a klub. Ma már nem mernék főzni száz emberre. Ma az a zenekar Sportcsarnokokban játszik. Ma már más a világ. A meterológiát is az Interneten követjük.
 
Kedves Márta! Áldja meg Isten emléked!
ÉS KEDVES Férjed!
El ne felejtsétek, hogy volt egyszer egy fehér számozott kártyátok, mely egy zenekar klubjába volt érvényes.
Az a kártya ma is működik.
Akárhol is vagytok.
Jó játék volt ez akkoriban! Ma a világ másról szól!
A JóIsten segítsen minket, hogy sok H. Bóna Márta jelentkezzen a Kormorán klubjába.
 
Egy zenész onnan, abból a klubból.
Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Szigyu képe
Annyi szépet és jót olvastam


Annyi szépet és jót olvastam mostanában tőletek. Sajnos nincs nagyon időm összeszedni a gondolataimat kerek hozzászólásra. Így csak annyit: köszönöm Bea, Peti, Gergő!
H.Bóna Mártát nagyon sajnálom, nyugodjék békében!

bucsupe képe
A "klub" ma is él. Csak nem a


A "klub" ma is él. Csak nem a Somogyi Béla utcába, hanem a Rokolya utcába. Egy kis templom kultúrtermébe, ahol az átlaglétszám soha nem magas (talán 20 ember körül mozog) és soha nem voltak nagyon sokan.
Egy időben ezt sajnáltuk és igyekeztünk azon, hogy minél többen legyenek. Hírességeket is próbálunk hívni, akik eljönnek nagyon szívesen és velünk vannak még akkor is, ha nincs nagy nézőközönség. Eljönnek mert a lámpás ember nem azzal foglalkozik hogy hányan veszik körül. Tudja hogy világítania kell és tudja hogy ha világít, azzal utat mutat. Ennyi a dolga. Ha a lámpás eloltja, akkor nem fog egyetlen egy ember sem az útra találni és marad a káosz a rendezetlenség.
Rá kellett jönnünk, hogy a mennyiség helyett sokkal fontosabb a minőség. Ez a végtelenségig szétfacsart mondat közhely már mindenkinek, mégis megdöbbenünk amikor szembesül a tartalmával. Mert nem az a lényeg, hogy 800 regisztrált tagunk van, hanem az hogy a Rokolya utcai klubban összejön ugyan az a 15-20 ember akiknek valóban fontos az együttlét, az hogy megbeszélhessük közös dolgainkat, az hogy szerethessük a dalokat és hogy a dalok szárnyán eljuthassunk képzeletbe és talán egyszer a valóságban is egy szebb, jobb, magyarabb világba.
Az "időjárás jelentést" pedig jobb szeretjük élő szóban hallani, látni, mint a személytelen információhalmazból, fórumokból kiszemezgetni, ahová bárki bármit írhat. Így emberibb! Ezért fontos "a klub", ezrét fontosak számunkra is a személyes összejövetelek!
Gergő! A pörköltet a Rokolya utcába nagyon várjuk! Főzz csak tovább, had lakjunk jól belőle!

Nemrégiben fejeztem be a


Nemrégiben fejeztem be a legújabb mesét, amikor már éppen kiléptem volna honlapról, de megakadt a tekintetem Koltay Gergely újabb levelén.Ahogy végigolvastam hirtelen talán nem is értettem.H.Bóna Márta neve valahonnan ismerős volt. Megkerestem a fényképét a világhálón és rögtön megismertem.Nem olvastam mostanában híreket, s tévét sem igazán nézek.Erről a levélről azonban egy gyermekkori emlék jutott eszembe. Már egyszer megírtam,talán többször is felevenítettem. Gyermekkoromban Édesapám ha bekapcsolta a tévét, egy pszt. hanggal jelezte, hogy valami fontos dolog történik. Utólag így maradt meg az emlékeimben Mezey Mária, bár akkoriban szavainak értelme nem jutott el hozzám. Azt hiszem meg kellett érnie bennem sok év alatt, hogy mi az a fontos üzenet, amit a szobát betöltő néma csend jelentett.Ma nem élünk egy helyen Édesapámmal, de mégis ha valamire fel akarja hívni a figyelmemet, megcsörren a telefonom. Valahogy ez a levél is figyelmeztetés számomra. Vannak emlékek amik körülvettek egykoron.Időről időre eltűnnek majd visszatérnek. Sokszor nem is igazán értjük miért kerülnek megint elő. Legtöbbször csak későn értjük a lényegét. A jelenben természetes,szinte észrevétlen, azonban a jövő mindig emlékezésre késztet, mindig figyelmeztet. Ez a levél bár nem a mi múltunk egy darabkája, de mégis. Üzen és figyelmeztet mint az a pszt vagy a telefoncsörgés. Máshol éltünk vagy talán sokan még meg sem születtünk abban az időben, de az emlékek mégis összekapcsolnak minket.Egy történet, ami egy másik történetben folytatódik tovább, de a lényeg amiről szól az valamitől közös.Van még ebben a történetben egy mondat, ami elgondolkoztatott:" Sokan jártak a klubban, sok ember megfordult ott, néha a zenekarvezető maga sem tudta kik állnak mellette a színpadon." A feljelentések árnyékában "a zenekarvezető nem tudta kik állnak mellette a színpadon...." Hová tűnt ebből a világból a feltétlen bizalom, pedig már más világot élünk valóban. Talán szabadabbat vagy mégsem...? Sokan csalódottakká váltak napjainkban, nem tudnak hinni és bízni vagy akik még tudnak attól is próbálják elvenni.Bizalom nélkül nincs közösség, nincs nemzet. Vigasznak, irnak szántak minket egymásnak. A lényeg együtt lenni és építeni a megtalált emlékeinkből egy "klubot", ahol fontosak vagyunk egymás számára, ahol számon tartjuk azt is aki nem jött el, pedig szeretett volna, számon tartjuk azt is aki már nem jöhet velünk...s az emlékek, mint egykor a gyertyák a klubban fényt adnak az eltévedt utazóknak.

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről