Belépés
1 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

2002 szilveszterén a DunaTV-t nézve vártam kedvenc zenekarom a Kormorán TV-s szereplését. Közben a csatorna ünnepi műsorában több helyszínről, többek között Sepsiszentgyörgyről is közvetítetek. A hóesésben két lány énekelt, és dolmányos fiúk kísérték őket. Kormorán dalokat énekeltek főként, de volt köztük saját szerzemény is. Megjegyeztem a nevüket, mert valami megérintett a zenéjükben, ahogy a hóesésben játszották a dalaikat.

Valahol találtam egy email címet és levelet írtam nekik. Kátai Jocó a zenekar akkori dobosa volt az akivel kapcsolatba kerültem. Nagy öröm volt ez számomra. Ő volt az első székely ember akit közelebbről megismerhettem. Aztán a zenekar szinte minden tagjával személyes jóbarátságba kerültünk. 

Emberek, őszinte magyarok akiket akkor ismerhettem meg amikor még igazán nehéz volt Erdélyben magyarként élni a mindennapokat. Sokat kaptam tőlük, sokat tanulhattam tőlük. 

A film 2008-ban készült.

Munkátokhoz további sok sikert és erőt kívánok!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Köszönöm Peti,hogy az Őrtüzek


Köszönöm Peti,hogy az Őrtüzek kapcsán felhoztad bennem a szép emlékeket. Sokan nem tudhatjátok , de Petitől hallottunk először a Transylmaniáról.Mondhatni Petinek köszönhető a kapcsolat a Kormorán együttessel, az első filmfelvétel, az első lemez. Az első felvételt Koltay Gergely készítette róluk, amit egy összejövetel alkalmával ajándékként kaptunk tőle, velünk osztotta meg elsőként.Mindenki meghatódottsággal nézte a képsorokat Erdélyről, amit a "Hazám, hazám" csodálatos dallamvilága festett alá. Eszembe jut az is, amikor megkaptuk az első még nem kidolgozott demo felvételt, amit a mai napig őrzök.Akkoriban a világhálón találtam rá a Szent László rádióra. Folyamatosan törtük a fejünket, hogy miként tudnánk népszerűsíteni őket. Ez a rádió nagyon sok Kormorán felvételt játszott. Először az jutott az eszünkbe, hogy megvesszük nekik a legújabb Kormoránt lemezt és elvisszük nekik. Aztán második gondolatként felhívtuk a rádiót és megbeszéltük, hogy fogadják az akkor még ismeretlen Transylmaniat. A rádió legnagyobb meglepetésünkre egy lakótelepi lakásban volt kialakítva. A rádió főszerkesztője Juhász László volt. Nagyon kedvesen fogadott bennünket. Később, a Szent László rádió már régen megszűnt, amikor egy honlapon egy gárdista temetéséről írtak. A név ismerősen csengett.Juhász László volt a gárdista. Az akkori kisfiából akit megismertünk,időközben hazafi cserepedett. Emlékszem még arra is, ahogy Erdélyből egy Dohány utca környéki kis lakásba kellett mennem a pólókért és lemezekért, amit Petinek és Lacának kellett továbbadnom.Hát nem volt túl bizalomgerjesztő a környék, de amikor odaértem kedvesen fogadtak. Emlékszem még családi napokra a TF-n, barátságokra, amiket a távolság sem tudott legyőzni. Nem túl sokszor tudtunk találkozni, de mindig ott tudtuk folytatni, ahol egyszer abbahagytuk.Egyik meghatározó emlékem 2005.december 04-én, fent a várban. Tele voltunk reményekkel, hihetetlen boldogsággal, s aztán jött a másnap a maga fekete valóságával. Az ezt követő első találkozásunkra rányomta megszégyenítő bélyegét. Zavartan és szégyenkezve álltunk testvéreink előtt, s nem tudtuk mit is mondhatnánk egmásnak.Tavaly június 04-én fél ötkor bent voltam a belvárosban, ahol Budapest utcáit a "Harangok dala" töltött be. Megható pillanat volt. Az emberek vigyázba állva sírtak, mert megtört az átok.Nem voltak zavart, lefelé néző tekintetek, csak testvérek, akiknek a szíve egyszerre dobbant a harangok ütemével, s abban a dobbanásban a fájdalom is közös volt, már nem volt elzárva és betiltva. Ott a belvárosban bár nem találkozhattam Veletek, mégis együtt voltunk, lehettünk lélekben.

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről