Belépés
2 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

Mikor 2003-ban rátaláltam a Kobak-ra, s hamarosan regisztráltam a honlapon, nem
gondoltam volna, hogy nyolc év múlva még mindig ilyen fontos helye lesz az életemben, illetve hogy ez alatt a nyolc év alatt mennyi kellemes pillanatot, mennyi barátságot, örömet szerez, de utóbb mennyi fájdalom, csalódás okozója is lesz majd. 
Emlékszem az első nagy találkozásra. A pápai Református Ifjúsági Napok (talán ez volt
a neve) rendezvényen lépett fel a zenekar, ott szólítottam meg Lacát és Bucsupetit, akik vadul árulták a lemezeket. Utóbb jött a többi alkalom, a Forrás felé album kapcsán rendezett közönségtalálkozó, a sok-sok koncert, a kétnapos kirándulás Szegedre, közös íjászkodások, a felejthetetlen bugaci táborozás és ismét csak koncertek, koncertek….
Na és persze ott volt a fórum. A fórum ahol remekül megfértek egymás mellett a nagy
gondolatok, komoly szellemi ütközetek, valamint a könnyedebb témák is. Be kell vallanom, számomra sokáig- főleg az első években- ez a fórum, illetve az ott tapasztalható erkölcsi és szellemi színvonal jelentette a Kobakot. Élvezettel vártam az újabb hozzászólásokat, s jómagam is meg-megnyilvánultam néhányszor.

Aztán az évek során valami megváltozott. Kimondhatjuk az első komoly –látható- szakadás a Kobak életében az úgynevezett „rajongó” témában kirobbant adok-kapok volt. Lássuk be ezután már semmi sem volt úgy, mint azelőtt. Dőreség lenne azonban azt gondolni, hogy ezzel kezdődött minden. Mire idáig jutottunk, már lezajlott egy kevésbé látványos, de számomra legalább ennyire fájdalmas változás, sok-sok régi, meghatározó fórumozó eltűnése.
Ez sokunkban, akik régóta követjük a honlapon zajló változásokat, valami megfoghatatlan hiányérzetet váltott ki, másoknak fel sem tűnt. Ha engem kérdeztek, a gondok itt kezdődtek, nem a fent említett operett forradalom idején.
Az utóbbi egy-két év történéseiről minek is írni. Az oldal csupán „létezget”, egy két elszánt emberke írásai, hozzászólásai jelentik a napi eseményeket. A Kobak maga…, nos gyengébb pillanataimban néha már úgy hiszem nem is létezik. Amúgy, még ha ez utóbbi megállapítás nem is fedi a valóságot, de legalábbis közelit ahhoz. Pedig, a lehetőség most adott. Jelen pillanatban még egy Kobakról beszélni is roppant optimista dolog, bizton állíthatjuk, hogy nincs két Kobak, a maradék társaságban nincs nyoma a szakadásnak. Ami az Örökség Kormorán konfliktust illeti, ezt e tekintetben nem érzem kritikus pontnak, minthogy egyik tábor részéről sem látom a szándékot és az erőt a nagy összeborulásra, (értsd aki nincs velünk az ellenünk van … J) így az újrakezdés fundamentumát a megmaradt kevesek jelenthetik. Na meg persze a honlap. Valahol a 2003-as alapokon, mint a fekete oldal idején… És igen legyen fórum.
Nehéz ezt nekem leírni, hisz be kell vallanom, mikor megkérdeztettem, én is amellett voltam, hogy a fórum szűnjön meg. Pont azért, mert a fent már említett erkölcsi és szellemi színvonal eltűnt belőle. Most meg kell próbálnunk visszahozni. Nem lesz könnyű, hiszen az elmúlt hónapokban újra sok-sok értékes embert „vesztettünk” el. De azért nosza, rajta…
És persze lesznek koncertek, amelyek alkalmat teremtenek a találkozásra, lesznek újabb kezdeményezések, olyanok, mint ez a most hirdetett kirándulás, melyek az újabb és újabb élmények közösségépítő erejénél fogva talán újra életet lehelnek a csapatba.
Próbáljuk meg!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Ez a történet Rólatok szól,


Ez a történet Rólatok szól, akiket a barátaimnak mondhatok, akik észrevétlenül, de mégis nyomot hagynak, hagytak a szívemben.Mindezt egy olyan világban, ahol már törvénybe iktatták a bizalmatlanság légkörét.Köszönöm Nektek, hogy lehet hitem.

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: “A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.”

A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azok a kevés ételt is megosztották velük, amijük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.

A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük. A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta ismét az idősebb angyal. Amikor a nagy ház pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor az utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleséget. Helyette odaadtam a tehenet.

Ha bízol, csupán arra kell hagyatkoznod, hogy minden eredménynek megvan az előnye. Amíg nem telik el egy kis idő, ezt nem veszed észre… Néhány ember eljön az életünkbe, és gyorsan elmegy… Néhány ember barát lesz és marad egy kicsit… gyönyörű nyomokat hátrahagyva a szívünkön… és ez velünk is így van, hiszen barátságot kötöttünk.

Az én történetem valamikor a


Az én történetem valamikor a gyermekkoromban kezdődött.Barátaimnak az utóbbi időben már többször is elmondtam, hogy Édesapám sok mindent a kezembe adott, amit kisgyerekként még nem igazán tudtam milyen szerepet is fog betölteni későbbi életemben. Írtam már előzőleg is, hogy Mezey Mária megnyugató hangján kívül nem jutott el hozzám semmi, mindössze annyi, hogy amikor megszólalt, Édesapám csendet parancsolt suttogásával . Akkor még csak azt éreztem, hogy valami fontos dologról lehet szó, bár a fekete hajú hölgy szavainak az értelme nem jutott el hozzám. Egy másik alkalommal fekete korongokkal állított be, az egyik a Betlehemi királyok volt, a másik a Költő visszatér. Olyan ragyogás volt a szemében, mintha valami nagy kincset talált volna, amiről csak suttogva lehetett szólni,mintha valami tiltott, de mégis csodálatos dolgot talált volna. Képtelennek tűnt számára, hogy hogyan lehet ilyen dolgokat megvenni. Abban az időben még nem volt természetes hitről, szabadságról nyíltan beszélni. Petőfi Sándor tiltott ünnepén vörös zászlókkal borított volt az ország is. Évekkel később újra utamba került Mezey Mária gondolata, amitől az én lelkem is csöndet parancsolt, mert akkor ébredtem rá, miért volt fontos az a búgó, megnyugtató hang. A hangnak ereje volt, lelket tisztító ereje. Aztán volt egy este, mikor szórakozottan kapcsoltam be a televíziót, s hirtelen meg kellett hogy álljak. Ismerős volt a zene, szíven ütött a szöveg, bár akkor hallottam először. Rohantam a műsorújsághoz, hogy meg tudjam mi ez a valami, ami szíven ütött. Kormorán: Hősök tere. Valahonnan ismerős volt a zene stílusa, s hirtelen belém ütött a felismerés, hogy de hát erre van szükségem, ez rólunk szól, magyarokról. Mintha az ember halott szívét újraindítják, azt éreztem, hogy ez az enyém.Épp olyan fájdalmas, s ugyanakkor mégis gyönyörűséggel teli, mint Édesapám gyermekkoromban mesélt történetei Petőfi Sándorról. Kellett még egy kis idő, míg azonosítani tudtam a polcomon porosodó lemezekkel.Mindvégig ott voltak mellettem, amit kerestem. Ettől a pillanattól kezdve tudatosan kerestem, s nem akartam elveszíteni többé.Nem volt könnyű újból és újból megtalálni, hisz a világ ezzel szembe haladt, s én magam is sokszor szembe mentem a világgal.A családomon kívül egyedül, elhagyatottnak éreztem magam. Eltűnt a bakelitlemezek világa, lézerlemezek váltották fel, s a könyveket, újságokat a világháló, a mozit a videó, majd a dvd.Az egyszerű gyermeki világot felváltotta a csillogás. A csillogás megfagyott a lelkemben, értetlenül néztem körül,miközben sokáig nem tudtam, keresek valamit, amit elveszítettem. Az én életembe is betört a világháló, s akkor találtam rá egy honlapra, ahol barátokra találtam. A kormorán honlapjára bukkantam.Volt néhány ember akik elkezdtek egymással beszélgetni, s én akkor azt éreztem, hogy már nem vagyok egyedül. Ugyanazt gondolták, amit én, ugyanúgy magányosnak érezték magukat ebben a világban, akárcsak én. Hihetetlenül boldognak éreztem magam, s nem kellett hozzá a csillogás amit a világ sugallt, csupán néhány segítő kéz, ami egymásba kapaszkodott. Nem győztem hálát adni Édesapámnak, hogy így nevelt fel, s hogy egy olyan ÉRTÉKET hagyományozott rám, ami védelmet nyújt attól, hogy eltévedjek. Mint sokan én magam is önző módon attól féltem, hogyha Édesapámmal történik valami, hogy fogok ebben a világban eligazodni. Édesapám öröksége:két poros bakelitlemez a polcon, néhány dal a múltból, s rátalálhattam a barátaimra, akik segítenek eligazodni ebben a zavaros világban. Édesapámnak és a Jó Istennek köszönhetem mindezt. Az értékért engem nem hurcoltak meg, nem kínoztak meg mint Őt, ingyen a szívéből adta nekem a szeretetet. Az elmúlt hónapokban számomra az fájt leginkább, hogy Koltay Gergelyt és a barátaimat, azaz az örökségemet dobálták sárral. Sokszor azóta is gondolkozom, hogy mit mulasztottam el megtenni, hogy miként segíthettem volna, tehettem volna érte, hogy senkit ne érjen bántás. Történeteket is azért gyűjtöttem magam köré,mert a tiszta gondolat képes csak tiszta gondolatot teremteni.Egy barátom írta, hogy homokszemcsével nem lehet szeretet teremteni, de Lámpás Emberek hitével.... döntse el mindenki az elmúlt 9 évet mit jelentett számára. Nekem személy szerint nagyon sokat. Volt akit igazságszeretetéért, volt akit tisztaságáért, volt akit bátorságáért, volt akit az újjászületéséért,volt akit azért szerettem mert a jövendő életek megmentésére tette fel saját életét. Mindenkitől személy szerint sokat kaptam, sokat köszönhetek...ezért is fájt, hogy személyesen nem sikerült tisztázni az ítéleteket amit kaptam. Olyan emberektől kaptam, akiknek adok a véleményére még akkor is, ha fáj az amit olvastam. Nekem ők megmaradtak barátnak, de jó lett volna megbeszélni... A másik ami fájt, hogy voltak emberek akikkel boldogan üdvözöltük egymást, s most mint idegen néznek rám... Sokan mondják, ne törödjek vele...
Papp Lajost tudnám idézni, mikor egy liberális újságíró folyton bántotta a szavaival: Bolgár úr, én Önt akkor is nagyon szeretem...
Mi íratja velem ezeket a sorokat? Koltay Gergely megbocsátó képessége és az örökségem, amiért egykor valaki megszenvedett...

Hajrá KoBak! Amikor


Hajrá KoBak! Amikor véletlenül idekerültem, nem is gondoltam, hogy olyan emberekre találok, akiknek a barátságára azóta is büszke vagyok. A változások csendesebbé tették a fórum életét, de az természetes, ahogy a zenekar, úgy a kobak is megújuláson megy át. Az igazi mag, akik a kezdetektől itt vannak, majd új hajtásokat hoznak. Azt pedig be kell látni, hogy az utóbbi időben kissé felhígult a tagság, érthető, hogy a lazább kötődésű emberek hamar lemorzsolódnak. Az Örökség jelenségről azt gondolom, mindenki saját belátása szerint döntött, és remélem, idővel a mostani feszültség is oldódni fog.

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről