Belépés
1 + 15 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

"A Jó Isten velünk maradt, egy magyarból lett kettő"
Koltay Gergely

Hosszú ideje már, hogy nem értik, értették szavaimat, s a bábeli zűrzavarban már én sem értettem másokat.
Hosszú ideje már, hogy megfagyott körülöttünk a világ, s az ajtódon kopogtató szeretet zárt ajtót talál.
Hosszú ideje már, hogy sarkaiból kifordult a világ, s a lélek templomában a sátán lejti táncát…
Emberek veszítették el önmagukat, emberek, akik nem találtak már kiutat.
Álmok porba hullva, s a romok tetején, már csak néhány kisvirág könyörgött az életért…az elveszített forrást keresték. Hatalmas kőfalak közé zárt magányos világban néhány kisvirág mégis élt, pedig nem tett mást , mint emlékezett .Jéggé fagyott szirmaik újra érezte a nap melegét, s gyökereik észrevétlen megindultak a forrás felé.

Volt idő, mikor sok irányból jöttünk, mégis egy helyre érkeztünk. Építgettünk egymásban, egymásból a reménység templomát. ” Jó volt jónak lenni jók között”, akkor még egyszerűbbnek tűnt a világ. Minden egyes találkozás hazaérkezés volt, s az egymástól kapott gondolat, ajándék. Hittel a szívünkben építgettük a „grundot „, ami az otthont, a haza egy darabkáját jelentette számunkra. Azóta megváltozott a világ, s a világgal mi is megváltoztunk. Nem vettük észre hogy sodor el minket is egymástól ár, s a partra sárosan érkeztünk. A grundot is időközben kőtörmelék borította, s a két térfélre szorított világban egymás lelkéből oltottuk ki a lángot. Szkafanderbe bújtatva próbáltuk megvédeni kiüresedett lelkünket, s nem vettük észre, hogy az álmunk lett időközben megfeszítve.Félredobtuk az emlékeinket, mint egyetlen végső reménységet... de csak későn vettük észre.
Mostanában sokszor eszembe jut újra és újra egy gondolat:

„És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.”
/Wass Albert/

Ezekkel a gondolatokkal indultam, indultunk útra Mosonmagyaróvárra, ahol Nagyapánk álma a széllel üzent a múltból: EMLÉKEZZ!

Emlékezz a Hadak útjára, hol magyar csillagok gyúltak a végtelen égen!
Emlékezz Őseid álmára, ami valódi lényed része!
Emlékezz, hogy hagyatékodat aprópénzre nem válthatod!
Emlékezz arra is, hogy a hősök megalkuvás nélkül a jövendővel kötöttek örök hűséget!
Végül hidd el, a romon nőtt kisvirág álmát, s hogy holnapod, a mindennapi kenyered
csak a Jó Istentől kérheted.
Úgy legyen, hogy az én szívem rejt tüskéket, s mégis a te szíved vérzik.
Úgy legyen, hogy az én lelkem fáj, mégis te könnyezel.
Úgy legyen, hogy "virágember árvasága szeretté fényesülve" új korszakot jelentsen.

"Sokan ma még nem érthetik mi ez a szertartás", mi ez a sorsközösség, ami bár sokszor megpróbáltatással, fájdalommal jár, de az út végére érve két szó várja: mégis megérte.

"A világ változik, az emberek változnak és szomorú az, ha idegennek érezzük magunkat ott, ahol valamikor otthon voltunk."
/Wass Albert/

Köszönetet szeretnék mondani a Kormorán együttes valamennyi tagjának és a szervezőknek Bucsuházy Péternek és Belovicsné Editnek, hogy újra van, lehet otthonunk, s hogy a romokon is nyílhat még virág!

"Ez a kettős több nem csak egyszerű tánc,
a lassú zenére felfigyel a világ.
Lesznek sokan kik, nem értik, mi ez a szertartás,
miért sírnak kik táncolnak, kik várták a csodát."
/Koltay Gergely/

 

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről