Belépés
5 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

Nagyon jól sikerült hétvégén vagyunk túl. Aki el tudott jönni, akár rövidebb időre úgy láttam , jól érezte magát. Külön öröm volt, hogy  a  "díszvendégek" érkeztek elsőnek.
Sajnáltuk , hogy a  Szigyuék, és a Solték most nem tudtak jönni, és azt is , akinek csak rövidre volt szabva az ideje.
Köszönöm mindenkinek, aki itt volt .  Külön ki kell emelnem a Zolit, aki mint fős,szakács magához ragadta az irányítást, valamint a Beát.( az ,aki szombat este is ott volt, szerintem tudja, mire gondolok)
Róla mindenki tudja, hogy óriási a tenniakarása, amit most is bizonyított. A jó ügy érdekében mindennel dacolva , akár a hitetlenkedőknek  HÁTAT FORDÍTVA is megy előre.
Rövid idő alatt is sokat tett a méltatlanul  ismeretlen, bár sokra hivatott Míc (ősi magyar törzs) leszármazottak népszerűsítése érdekében. Ezt mindannyian sokra értékeltük.Utólag azt hallottam, az is felvetődött, hogy Törmelic hegyközség örökös díszpolgárává választják, és a későbbiekben utcát neveznek el róla.
Nagyon jó volt , akkor szomorodtam el egy kicsit, amikor elbúcsúztunk, és a zöld Volvó a másik irányba indult. De aztán  arra gondoltam, már csak egy hét, és Szentendrén újra találkozunk.