Belépés
16 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

Június 1-én találkozunk Kiskunfélegyházán!
 

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

 "Nehéz ez a szenvedés,


 "Nehéz ez a szenvedés, boldog vagyok mégis! "
 
Már lassan két nap eltelt el a szombati találkozás óta, de még mindig meg vagyok hatódva attól ami a színpadról áradt felém. Nehéz lesz visszaadni, mert életem legszebb Kormoránnal töltött estéje volt.Talán a kezembe kellene vennem a szívemet, s szavak nélkül is mindent elmondana..
Már az első dal, a Quo vadis Domine az egyik legszebb bibliai történetet hozta elém.
Az a Péter aki háromszor tagadta meg Jézust, mert el akarta kerülni sorsát, végül mégis vállalja az utat,amit kijeölt számára az Ég, miközben tudta,valahol már egy Kereszt várja.
Eszembe jutott 2006. október 23-a is, mikor vérben és mocsokban álltunk, s nem volt más fegyverünk mint a szeretet...Ott és akkor értettem meg igazán,a sötét erőktől körülvéve, hogy nem lehet más út mint a szeretet. Sok mindent azóta másképp látok, sok kérdés merült fel bennem. 1956-ban sok ember a kínzások, szenvedések ellenére is ember tudott maradni. Vajon nekem lenne elég hitem a szenvedéseket legyőzve embernek maradni....Méltónak lenni, maradni az örökséghez, a dalokhoz, s ha egyszer jön a pillanat vállalni a gondolatok sorsát, vállalni hitemet és magyarságomat?
 
Miután véget ért a koncert már azon törtem a fejem, hogy mi az a gondolatsor ami leginkább kifejezi érzéseimet  a szombat estéről.Aztán hirtelen bevillant egy gondolat amibe belefájdult a szívem is, de ugyanakkor védelem alatt tartotta, s tartja azóta is lelkemet.
 
"Öt seb van testemen, öt seb ami vérzik,
nehéz ez a szenvedés, boldog vagyok mégis!"(Napba öltözött leány)
 
Ebben az egy mondatban benne van a szombati este minden kegyelmi ajándéka.
 
Valamikor régen közénk jött egyszer ember, aki a hátán cipelte  a világ Keresztjét, s a Golgota hegyén vérét ontotta minden emberért...öt seb volt a testén, öt seb mint Magyarország testén.Mekkora ajándék a szenvedésen túl meglátni a magyar nemzet küldetését, a szeretet útját és mégis milyen nehéz is tiszta szívvel szeretni! Amikor az ember felismeri, hogy igazán tiszta szívvel szeretni annyit jelent, hogy a másik szívét védve a mi szívünk vérzik a tövisektől...
Szemem előtt képek sorakoztak fel. Volt idő mikor az utam roskadozva vittem, de Valaki mindig megfogta kezem, s volt, hogy én is megfoghattam mások kezét.Úgy éreztem akkor este, Magyarország Keresztjének árnyékában állva, hogy Valaki a szeretetlánc végén megfogta mindnyájunk kezét. Mennyi elszalasztott pillanat, mennyi értelmetlen áldozat van az ember életében, amikor ott lenne az újrakezdéshez a lehetőség, s mi mégsem találjuk azt  a kezet,mégsem térünk vissza arra az útra, amin járnunk kellene!
 
Valaki egyszer azt mondta, az ember akkor  a legnagyobb, amikor  térdet hajt. Ahhoz hogy az ember ezt megtudja tenni, alázat kell.Alázat, hogy önérdekeit hátrahagyva , a Jó Istenre bízza sorsát...
Jó lenne ennek az estének, ennek a pillanatnak a nagyságát megőrizni a nehéz időkben is...

 A Quo vadis és az Én Istenem után megszólalt egy dal ami elindította az  érzelmek kitörését, visszavitt minket időben 93 évvel. 1920. június 04-e, délután fél 5, Nagypéntek."Új határt húzott az élet".. A rádiók határállomásokat soroltak, s valahol a nagyvilágban harangok kondultak....majd jött egy újabb kép, amikor sötét erők elhitették a magyar nemzettel, hogy megtagadta testvérét 2005.december 04-én. Testvér nem tekinthetett többé testvére szemébe. El akarják hitetni azt is velünk, hogy 100 év után a valóság sem valóság többé...
De valamiért mégis élünk, és megmaradtunk egymásnak, mégha kitagadva is a nagyvilágban.Halálra szántak minket, de mi tudjuk az Életre lettünk teremtve, s a mi utunk nem lehet más, csak a Szeretet útja! Néhány sötét év után, nemzeti gyászlobogók helyett, a nemzeti színekbe öltözött szívekbe visszatért az összetartozás érzése.
Emlékszem még ma is arra napra.A rakparton  délután fél ötkor újra megszólaltak a harangok. Az élet néhány percre megállt, s én elszakított testvértársaim gyűrűjéből kitörve úgy éreztem már nem is én teszem,amit teszek hanem Jézus cselekszik bennem.... s az első székely bácsinak , aki az utamba tévedt kezébe nyomtam a Horthy DVD-t ... Eredetileg Édesapámnak szántam. 
Zakatoló szívvel és könnyes szemmel adtam át, s már menekültem, hogy ne kelljen megszólalnom, ne kelljen elmondanom, hogy mennyi mindenért kellene köszöntet mondanom...de megszólalni mégsem tudok!
Köszönetet mondani, hogy őrt állnak a bástyán, s védik konokul mindazt ami még egy régi világból megmaradt, amit mi itt az Anyaországban oly könnyen tékozlunk el, mert  már természetes.. 
Egy pillanat volt s nem tudom meddig volt a lelkemben élő valóság, de most ez a kép visszatért hozzám sok év után.Felnéztem a színpadra, s egy délvidéki kislány könnycseppjeiben ott volt szavak nélkül is minden.Ott volt szemében "hontalanságának" fájdalma, s ott égett lelkében  még a honvágy, "három halálon keresztül túljutva".Emlékszem felvidéki testvére odalépett hozzá, s magához szorította délvidéki kishúgát, mintha soha nem akarná elengedni, dacolva a rajzolt határokkal: KÉT FÉL AZ EGY , NEM LEHET MÁSKÉNT!"   
A két testvér egymásra találásakor eltűnt a színpad és a közönség,s Magyarország olyan volt mint egykor régen.Úgy éreztem felettünk két angyal száll, kezében tartva a Szent Koronát.Azt hiszem ebben a pillanatban még az Ég is könnyezett. 
Majd lassanként visszatért a dal hozzám, s a külön-külön megszólaló hangokból a testvéri szeretet  kovácsolt "magyar sorsszimfóniát!"
 
Koltay Gergely sokszor mondta már, hogy a színpadon a Nagy Magyarország áll, de most tapinthatóbbá vált mint valaha... Már nem láttam mást a színpadon, mint öt sebet, de a sebeken túl mégis a jézusi küldetést látom, szeretetünk kiáramlását a nagyvilágra..
Mindig lesznek kik keresztet ácsolnak, s lesznek kiket megfeszítenek,  s bár nehéz ez a szenvedés, de boldog vagyok mégis, mert a megfeszített magyar sorsban, a Kereszteken túl már tudom, ott  ragyog a Fény, az Örökkévalóság reménye... 
 
Legkedvesebb könyvem Wass Albert:Adjátok vissza hegyeimet!
Ebben a regényben írnak a Butka barlangjaiba elbújdosott,megalázott és megkínzott  magyar emberekről, akik talán még a mai napig várják, hogy jön majd egy apostol aki visszaadja egyszer majd az elrabolt, megcsúfolt igazságukat... Vajon hány helyen várnak még az igazságra, miközben itthon szabadon használhatod az anyanyelvedet,nem kell kérned és nem kell vizsgáznod ahhoz, hogy magyarnak ismerjenek el.. megannyi tövisektől vérző testvéri szívek szolgájának lenni  mégis "büszke gyönyörűség"
 
"Tudom,hogy egyszerű és tanulatlan ember vagyok, s így nem lehetek apostol, csak szolga.De hű és becsületes szolga akarok lenni, és szolgálni akarom az igazságot. És addig megyek és addig beszélek, amíg meghallják hangomat az idegenek, és megértik szavamat. És nem lesz nyugvásom addig, míg föl nem ébrednek, s jóvá nem teszik azt, amit velünk szemben elmulasztottak. Isten engem úgy segéljen!"

 

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről