Belépés
1 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

 

10 éves jubileumi KoBaK találkozó

2012. december 1.
17 óra

Újpesti Ifjúsági Ház
(Budapest, 1042.István u.17-19.)

 

Programok:

KoBaK-os fotók és videók megtekintése
Velencei Tábor gyerekeinek koncertje
"KoBaK palánták" fellépése
2012-év Örökös Kormorán tag megválasztása
Rövid Karácsonyi Kormorán Koncert (akusztikus)

 

A Kormorán Baráti Kör 10 éves története sok izgalmas, érdekes eseménnyel teli. Fényképek, emlékek, barátságok, élmények tárháza ez az elmúlt 10 év.

Sokan vannak akik megfordultak valaha a Kormorán Baráti Körben. Vannak akik vissza-vissza térnek valamilyen jeles alkalom kapcsán és a régi barátságok újra megerősítést nyernek.

 

December 1-én a Kormorán zenekarral közösen megemlékezünk az elmúlt 10 évről. Ha kedved van eljönni közénk, ha szeretnél egy jót beszélgetni, akkor szeretettel várunk a rendezvényre.

Természetesen várunk minden érdeklődőt, nem csak KoBaK-osokat, hanem mindenkit aki érdeklődik a Kormorán zenekar iránt.

 

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Szigyu képe
Köszönjük Bea! Gyönyörű ez az


Köszönjük Bea! Gyönyörű ez az írásod is.

 2012.december 1-t először


 2012.december 1-t először kitörő örömmel, kitárult lélekkel vártam.Az ádventi vágyakozás is érlelődött a lelkemben, vágyakoztam arra a szeretetre ami egy rongyos istállóban született a földre.
Tudjátok egy verssel kezdődött 2012.11.22-én, amit ajándékba kaptam Koltay Gergelytől. Többször is meghallgattam, s az elmúlt hónapok sora izzó lávaként tört bennem elő, s ugyanakkor azt éreztem, hogy nem tudok méltónak lenni ennyi szépre és jóra, s mennyire kevés mit adhatok, s nincs rá szó, nincs rá felelet... 
Méltónak e gondolatokra Bucsuházy Pétert tartottam.
Csoda, öröm, fájdalom,lelkiismeretfurdalás, s újra a "miértek" kavarogtak egyszerre lelkemben,miközben tudtam, hogy az Édesapám láthatatlan sírkövére vésett üzenetek Odafentről jöttek.
 
KOLTAY GERGELY-
HOSSZÚ AZ ÚT
 
Hosszú az út 
születéstől halálig.
Hosszú az út 
a Mennyország kapujáig.
Sokat kaptam, 
nem kértem semmit,
lehullnak a levelek, 
de rügyek születnek.
 
A kőműves 
sohase téved,
lesz egy sírkő 
és lesz aki véshet,
néhány szót, 
amit nem értesz.
mégis tiéd, 
amíg élhetsz.
 
Van egy kereszt, 
mit válladon hordhatsz,
élsz valahol, 
találhatsz jobbat.
De mégis 
maradtál,
mert tudod 
itt vár a világ.
 
Csak a csend, 
amit élhetsz,
az éjjel 
megkísérthet.
Valahol, 
valamikor
egy hangversenyen 
megérted.
 
EGY SZÓ, VAGY EGY DAL,
A MENNYORSZÁG KAPUJÁIG.
NEHÉZ A FELISMERÉS,
HA A VILÁG VÉGÉT LÁTJUK.
HOSSZÚ AZ ÚT,
A MENNYORSZÁG KAPUJÁIG,
HOSSZÚ AZ ÚT
KÉZ A KÉZBEN JÁRJUK.
 
 
 
   
 
2012.november 30-án kimentem Édesapámhoz a temetőbe, s két hete annak, hogy bár a lelkét mindennap érzem, s nincs oly nap, amikor a segítségét ne kérném, de mégis hiányzik mindebből a kézzel fogható érintés.Botladozásokkal telivé vált az utam, s azt éreztem ahogy egyre közeledik felém a találkozás napja, hogy egyre nehezebb lesz, s vívtam egyre csak vívtam a csatámat önmagammal.Féltem a pillanattól, hogy mennyi minden fog visszacsengeni a múltból, a kezdetekből, s egyre csak azt kalapálta a szívem:Kinek köszönheted? 
Kinek köszönhetem a barátaimat, kinek köszönhetem azt a hosszú utat, ami Közétek vezetett?Tudtam, hogy meg fognak szólalni az egész gyermekkoromat betöltő karácsonyi dalok, s ott lesz velem egy lemez, az az első lemez, amit Édesapám a kezembe adott. A kitörő örömbe így vegyült szép lassan a hiány fájdalma.Aznap annyira elgyöngült bennem a hit és erő, hogy azt hittem nem leszek képes elmenni a találkozóra, pedig még a délelőtt is üzent a sugárzó napfénnyel, éppen úgy mint minden találkozáskor: "A csatának hamarosan vége lesz."
Megélt szenvedésemet foghatnám a frontokra, de ez csak a látszat volt. Legbelül mégis tudtam a "miértekre" a választ. Aztán segítséget kértem és kaptam, mint már annyiszor, s botladozásomból a Jó Isten váratlanul felemelt, mikor az első ölelő karok üzentek: Ne félj, veled vagyok!Hazaérkeztél! 
Egymás után érkeztek a barátok, s minden mi előtte nyomasztotta lelkemet, az elszállt, s csak a szeretet maradt velem, s a lelkiismeretfurdalás. 
A legszebb pillanat a sok találkozás közt mégis két kisgyermek volt.
Marci és Julcsi olyan őszinte örömmel fogadtak, olyan tisztaság sugárzott belőlük, amit leírni nehezen lehet, de annak a pillanatnak a varázsában azt éreztem, hogy mennyire közel került hozzám  a "távol", mennyire jelen van még kis lelkükben, kis lelkük minden rezdülésében  az "Isten országa", s mennyire a világra sugárzó! 
 
Később ahogy megszólaltak a karácsonyi dalok a "jövő nemzedékétől"  ránk találhatott a csendes éjben,  a karácsony misztériumi csodája. Egy más világ köszöntött ránk, mint amiben éltünk, élünk. Ebben a világban ahogy Szigyu is írta "jó volt jónak lenni jók között", s a lelki "szépség csak szépséget teremthetett."Azon az estén kaptam még egy ajándékot, bár előre tudtam és éreztem, hogy másként nem lehet.Megnyugodni igazán csak akkor tudtam meg, mikor kimondták, hogy Bucsuházy Péter a Kormorán Örökös tagja lett.
Az utolsó ború, a lelkiismeretfurdalás szorongató érzése messze szállt, s a hirtelen kitárulkozó, szeretetteljes világban Jézus és Édesapám kegyelme, üzenete talált rám.
 
Aztán később megszólalt  "régmúltból" egy dal. s a dal nyomán egy kicsiny szoba képe elevenedett meg bennem. Valaha volt régi világ képe, mikor bezárt falak között "szabadon ünnepeltünk." Minden év március 15-én ugyanaz a történet hangzott el gyermekkoromban.Petőfi Sándor neve akkor és azóta ma is, lángbetűkkel van írva a lelkemben. 
Néhány évvel ezelőtt elkezdtem a történetet leírni, de befejezni azóta sem tudtam...
 
"Édesapám gyermekkoromban egy költőről mesélt, s a meséin át kinyílt egy ablak a lelkem rejtekén.Velem volt mindennap, mint János vitéz, s féltettem, hogy el ne essen a harcok mezején....Nem tudtam elfogadni, hogy nincs többé, s félve néztem Apám könnyes szemébe, mikor a halálról beszélt.
Zokogva kiáltottam volna rá- ez nem, ez nem lehet igaz!!!- mert János vitéz Tündérországban él most is boldogan!
Felnőtt fejjel értettem csak meg, a könyvet is Édesapámnak köszönhetem, s ha a világ a költő temetésére készül, én mindig megmenthetem.
Szívszorító tiltott ünnepek régi emléke, kicsiny kis kokárdánk harcolt a vörös széllel.
Míg Ő mindvégig Petőfi nyomdokain járt, engem kislányként megtévesztett a világ, s nem értettem Apám fájdalmát, mikor vele szembeszállva felvettem az úttörő ruhát..."
 
Azóta sem tudtam befejezni.
 
Ebből a történetből talán kitűnik, hogy Petőfi Sándort János vitézként mentettem meg Édesapám által, bár sokszor volt olyan érzésem is, hogy az utcára kilépve a "szobánkból" mennyire fájt látnom a "gyilkosok vörös zászló tengerét".
Emlékszem arra is, hogy Édesapám nem szerette volna, hogy  úttörő legyek. Sírtam, hogy csak a bukott diákok nem lehetnek úttörők. Kislányként nem értettem akkor még semmit az egészből...Az avatás után mielőtt beléptem volna a lakásunk ajtaján levettem a nyakamról a vörös kendőt, mert nem mertem Édesapám elé állni azt követően, hogy ennyit mondott :"sosem szeretném a nyakadban látni!" 
Mindezt azért írtam le, mert valami még nagyon fáj, valami amit már nem tudtam Édesapámnak adni.Azt hiszem most jött el az alkalom, hogy beszéljek Róla. Vadkerti Imréről szeretnék szólni, mindezt félve teszem, mert mikor még csak ismerkedtem Vele, belebotlottam egy dalba... "Én a pásztorok királya"...amikor meghallottam elszorult a szívem, mert Édesapám "nótája" jött vissza a régmúltból. Ez a dal sajnos már akkor jutott el hozzám, amikor már alig volt nyitva lelkének kis ajtaja a világ felé...pedig még Ő hívott fel annak idején telefonon: "Gyerek ki Bea, meglepetés!"-és én mindig sejtettem a meglepetést.Kormorán cikk jelent meg valamelyik újságjában. Az egyik ilyen utolsó invitálása egy Magyar Fórum írás volt  Vadkerti Imréről. Annyit mondott halk, csendes hangon: Olvasd el, nagyon szép....azóta Csurka István halálával lezáródott "Édesapámmal közös korszakunk". Talán ez is közrejátszott utolsó útja indulásában...azt hiszem azóta nem volt többé kis asztalkáján a "Magyar Fórum".
 
Visszatérve a dalhoz, szerettem volna ha fel tudom támasztani Neki gyermekkorom János Vitézét, de nem sikerült...Azt az egyet sajnálom, hogy személyesen nem volt lehetősége találkozni Vadkerti Imrével... Vadkerti Imre sem tudhatta, hogy az Ő megjelenése a Kormoránban egy régi szép történet folytatása a régmúltból.Két dal számomra Ő marad mindig:Petőfi Sándor:Nemzeti dal, amit hallgatva "szép Tündérország támad fel bennem", ahol János Vitéz és most már Édesapám is él. Ez a dal mikor felcsendül, mindig a kis szoba, a mi közös titkunk elevenedik meg. Féltve őrzött kincs, ezért is nem tudtam kimutatni, ezért is nem tudtam elmondani Vadkerti Imrének, mert nehéz beszélnem róla. Nehéz megszólalni akkor, mikor az ember úgy érzi, hogy a legbölcsebb hallgatni, mert a tiszteletet leginkább a "CSEND" fejezi ki.Vadkerti Imre megjelenése a Kormoránban számomra a Feltámadás reménye, amikor Petőfi Sándorból János vitéz lesz!
Nehéz leírni mit érzek akkor is, mikor megszólal a "Magyar kettős"  dala  Általa. 
Szinte látni a csodát, a magyar jövendő csodáját!
Amiről a jóslatok szólnak a világban!
A pillanatról,amikor felénk fordítja tekintetét majd az egész világ, s a földet forgásából  egy kis nemzet szívdobbanása állítja majd meg.
 
Egy régi történet jelent meg nekem azon az estén, s talán a hirtelen és váratlanul rám zúduló emlékek "fájdalma" jött elő bennem, de a nyomában mégis ott járt a "Reménység". Reménység a a magyar jövendőben, reménység arra, hogy mindörökké létezni fog, élő valóság marad, "Tündérország gyönyörű meséje!"  
 
   
 

 Szigetvári Csabával a Lámpás


 Szigetvári Csabával a Lámpás emberek rendezvény szervezésekor találkozhattam.

Minden alkalommal a legnehezebb feladat volt számomra lámpást keresni. Emlékszem a Kobak honlapon kértem segítséget. A segítség kérésem nála talált visszhangra.Nagyon megörültem, amikor felajánlotta segítségét, erőt és reményt kaptam újra, pedig nem ígérte biztosra, hogy fog tudni nekem segíteni, mégis a szándékot is ajándéknak tekintettem. Nemrégiben rájöttem arra is, hogy a segítség sosem onnan jött az életemben akiktől vártam, hanem akikre akkor éppen szükségem volt. Látszólag mi irányítjuk a dolgainkat, de valójában mi csak mindig igent mondunk  valamire. A „nem” eltávolít rövid időre az utunktól, de a vége mégis mindig „igen”. 
Azt hiszem valahonnan onnan indulhatott a barátságunk története, hogy  a segítségkérésemre igent mondott, s én elfogadtam, igent mondtam a segítségére.
 Sok minden történt azóta. Évek jöttek és mentek, s bár kevés alkalom volt a személyes találkozásra, de a barátság  Vele és Anitával mindvégig megmaradt.  Sokszor nem történt semmi lényeges, de mégis időről-időre megtaláltuk egymást az éteren. 
A telefonbeszélgetéseinkből a legszebb emlékem, amikor egyszer azt mondta nekem: „Bea ne haragudj, most félbe kell, hogy szakítsuk a beszélgetést, mert ebben az időben szokott együtt imádkozni a család!”  Mikor e szavakat kimondta, azt hiszem visszakérdeztem: Hát létezik még ilyen? Csodának éltem meg azt, hogy van valahol Tapolcán egy  család, ahol  minden áldott este az Édesapa és az Édesanya szétosztja három kis gyermekének  a „mindennapi kenyeret”!
„Szitáló halk szirom- csodák, Rajtuk át Isten szól:jövök”, ahogy nem régiben Székely Gyuri is írta, miközben  nem is sejthette, hogy  ez a vers engem is újra megtalált,  épp a napokban.
 S most újra itt van velem, mint azokon az estéken, mikor az éteren keresztül jött az üzenet, hogy Valaki hozzám is jön, hozzám is siet.
Szigetvári Csabától még azt az ajándékot is megkaphattam, hogy  minden elköszönésekor, minden búcsúzásakor halkan csak ennyit mondott:Isten áldjon!Éppen mint Koltay Gergely és Papp Lajos!

Akárhányszor hallom e két szót, mindig azon gondolkodom, hogy ennél szebbet kívánhat az ember? S milyen jó érzés tudni, hogy vannak kik életben tartják még az áldás szép magyar szokását.
Szigetvári Csabával kezdem a történetek sorát, s hogy miért?
Nem hatalmazott fel arra, hogy elmondjam a mi közös történetünket, de talán annyit mégis szólhatok, hogy 2012. február 25-től, a kommunizmus áldozatainak emléknapjától közös az utunk.
Megpróbáltatásokkal teli hosszú út, de mindkettőnk életében  ugyanazok a jelek, üzenetek  jöttek, ugyanaz a fájdalom, ugyanaz az „enyhet” adó kegyelem vett minket körül, s ismét kopogtatott életem ajtaján Csaba és Anita segítsége… 
Ismét kértem és kaptam. Újra és újra erőt adtak , s nemcsak ebben az időszakban, hanem bármikor amikor bajban voltam, amikor nem tudtam merre tovább.. Az utolsó és egyben legnehezebb döntésemben is megerősítést kaptam, üzenetet…., jó az amit  tettem.
Nélkülük és Papp Lajos nélkül azt hiszem nem sikerülhetett volna … az utolsó döntésemet meghoznom. A segítség és a szeretet  fogta erősen két   kezem. A szeretet, ami képes legyőzni a több száz kilométeres távolságokat, a szeretet ami nem ismer politikába ágyazott karámokat.A szeretet az az igazi szabadság, amikor a lélek képes győzelmet arat a testi gyarlóságaink  felett. Ezt a szabadságot kaptam vissza a családi imákkal, ezt a szabadságot kaptam vissza az „Isten áldjon”-okban! Tudnotok kell róluk, hogy mentősként, mások szolgálatában élnek, s "magyarként végzik hivatásuk" . Ahogy Édesapám is mondogatta:Segíts ÉG"..s beköszöntött az én életembe is a segítség! 
A többi kobakos társamtól is megkaphattam ezt a szabadságot, de majd látni fogjátok, hogy mindenkinél másként, mert mindig jött a segítség, a válasz, mert  a Jó Isten mindig azt küldte elébem, akire szükségem volt, s nem azt akit én akartam, én gondoltam. Azóta megtanultam egyre többször igent mondani: Igen, „Legyen meg a TE akaratod!”,s  ne ahogy mi akarjuk.

 A Szigetvári családdal a közös magyar fájdalom, a közös magyar történelem, a közös út, a közös sors ami láthatatlanul is összeköt!Ők az én élő lelkiismeretem, s hogy a botladozásaimban rájuk volt szükségem:Jézusom, köszönettel mindezért Neked tartozom!

Nemrégiben elkezdtem


Nemrégiben elkezdtem összegyűjteni emlékeimet. Próbáltam, s próbálok mindnet leírni, amit Édesapámtól kaptam. Édesapám keze Hozzátok, a Kormorán Baráti Körhöz vezetett. Életem nagy ajándékának tekintem.
 
 
Édesapám két emberre bízta itt a földön életem, két hagyaték, hogy soha ne tévedjek el a szerteágazó utakon, hogy gyógyulhasson a szívem: Papp Lajos professzor Úr és Koltay Gergely. Édesapám kezét Jézus fogta, Édesapám az én kezemet fogta, s a kezem így találkozhatott először Koltay Gergellyel az ádventi időszakban, mikor kezembe adta a „Betlehemi királyok” bakelit lemezt.Sok évvel utána  Édesapám útja Papp Lajoshoz is elvezetett, bár arra már nem emlékszem, hogy mikor és hol történt, de abban biztos vagyok magyar ünnep lehetett valahol.
Évekkel ezelőtt Jelet kaptam, hogy e két ember meghatározza későbbi életemet. A Jel egy könyv és egy oratórium volt. Mindkettő címe ugyanaz a kérés volt: „Jöjjön el a Te országod.” Mindkettő ugyanabban az évben. Akkor elhatároztam, hogy ennek a két embernek meg kell ismernie egymást, mert ez nem lehet véletlen!
Emlékszem mikor először jártam a Professzor Úrnál, első szavam hozzá a köszönet volt. Könnyes meghatódottsággal próbáltam megköszönni Neki, hogy viszi helyettünk is Magyarország keresztjét, viszi az üldöztetések, testi és lelki bántások ellenére is hirdeti a Szeretet mindent elsöprő erejét.Ebben a viharban nincs egyedül, mert 10 éve nem látok mást az arcában mint amit egykor Jézus hagyott ránk, a Szeretet parancsát. Soha egyetlen egyszer nem láttam mást mint, hogy Jézus szerető arca tekint reám, s a Kereszt terhét, a szenvedést, ami szívében fájdalmat okozott az arcán soha nyomát sem láttam.Az elrejtett fájdalma, a Kereszt, soha nem volt más mint  szeretett népét, a Magyar Nemzetet miként próbálják gyűlöletre tanítani.
Szenvedését akkor és most is a „gyűlölet” okozza, amit lát, ami körülveszi, s amiért egy ország helyett vezekel, amit nem látnak sokan, nincs, nem jár köszönet érte....
A jézusi út ami először a Golgota hegyére vezet, de az út végén  ott várja a FELTÁMADÁS  fénye...
Egyetlen „fegyvere”, mely védőpajzsa is egyben, a Szeretet. Jézus szívét sugározza,s  ezt az bizonyítja, hogy Édesapám beteg kis szívét úgy ápolta, hogy legtovább mégis a Szíve bírta. Legerősebb a SZÍVE volt mindvégig a hosszú úton.
Az első Lámpás Ember akit a Kormorán Baráti Kör meghívott, Papp Lajos volt. A Lámpás Embereknek  a története is Hozzá fűződik, bár talán már nem emlékszik rá, de mégis megőrizve első találkozásunk szavait „tettem a dolgom”, tettem amire tanított.Első alkalommal mikor találkoztunk a köszönetem mellett segítséget kértem tőle:Mit tehetnék Magyarországért? A válasza ami sokszor visszacseng ma is bennem:”Hallgass a szívedre!” Akkoriban nem igazán tudtam mit kezdeni a válasszal, csak akkor értettem meg, mikor a Kormorán Baráti Körhöz kerültem, s a barátaim bíztattak, hogy merjem az álmomat megvalósítani. Mindebben bátorítást Bucsuházy Pétertől és Szilvitől és Kislacától kaptam.
Amikor eljött a találkozás napja, mikor Ők hárman találkozhattak,Édesapám, Papp Lajos és Koltay Gergely,eszembe jutott az egykor kapott üzenet:Hallgass a szívedre!”
Talán mindenkinek kiderül a történetből, hogy Édesapámnak köszönhetem Koltay Gergelyt, Édesapám vezetett Papp Lajoshoz, s amikor a műtét szóba került én csak visszaadtam a Szeretetet, s Papp Lajos Professzor Úr Jézus által adott nekünk még 10 évet, s ezalatt a 10 év alatt felkészülhetett a lelkem.
A másik utam gyermekkoromból kísért a Kormoránhoz, a Kormorántól  a most 10 éve tartó barátsághoz. Milyen érdekes éppen 10 éve, hogy megismerhettem Papp Lajost, s éppen 10 éve hogy megismerhettem a barátaimat, akihez egy régi lemez vezetett. Egy régi lemez, ami sok évig ott állt porosan a polcon, s várta hogy rátaláljak újra, rátaláljak utamra.
Azt hiszem október 23-án raktam ki az első Kormorán bakelit lemezemet, amit Édesapámtól kaptam. A Betlehemi királyok volt az első. Mondhatni ennek a lemeznek köszönhetően találtam rá a Kormoránra, a barátaimra, az utamra amin most is járok..Talán akkoriban még Ő sem gondolta, hogy mennyire meghatározta életem irányát ezzel a lemezzel. A lemez előtt fakereszt áll, s a fakeresztet a Kárpát-Hazából gyűjtött kövek tartják.
Azt hiszem a legszebb hagyatékot kaptam, mit ember kaphat, s csak azt az örömet érzem, hogy nem maradtam magamra:.Jézus-Koltay Gergely-Papp Lajos szeretetkötelékében, s hallom egyre többször hallhatom az "angyalok énekét"! 
 
 Csodálatos küldetéssel ruházta fel a Teremtő a Koltay Gergely  vezette Kormoránt és Papp Lajos professzor Úrat. Sok ember viheti tovább az Örökkévalóságba a gondolataikat, amin nem fognak földi dolgok, ami túlmutat a mi egyszerű, hétköznapi életünkön.
Csodálatos dolog lehet, még a szenvedések árán is  Örökmécseket gyújtani az emberek lelkében! 
...mindennek személyes tanúja voltam, lehettem  a hosszú úton! 
 
A következő történetem Szigetvári Csabáról fog szólni, akinek az útja keresztezte életem...akivel egy úton járunk azóta is. 
 
 

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről