Belépés
3 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

Wass Albert, aki maga is gyertyalángként lobogott míg élt, s bár azóta a csillagokba szállt, de akinek a lelkét csak egyszer is érintette a fénye, abban égő fájdalomként mindig ott fog lobogni.
A verssorokat olvasva azon tűnődöm valóban csak emlékszoborrá szelídültek az egykori hősök ...vagy csak én látom így?!
A hétköznapok mocsarában fuldokolva beéred azzal, hogy áporodott levegőt szív be a tüdőd, s észre sem veszed a vírust mely mételyezi bensődet. Farkasvakságra ítéltek, nincs fehér és fekete, minden piszkosszürke.. vagy csak én látom így?!
Szólnál, de némaságra ítélve, helyetted és érted mások beszélnek, s füled süketen fogadja be a hamis hangokat...vagy csak én látom így?
A föld dübörög, s te megbénítva állsz a helyen, hol az idő maga alá temetve építette új korok Bábel tornyait. Hol a "csillagvándorok" nem találhatnak hazát, vér a testtől elszakítva hörögve az életért kiált ... vagy csak én látom így?!!!
Halottak napja van. Már nem tudom kit siratok, a múlt hőseit, vagy a jelen áldozatait... egy dobra vert országot.
Halottak napja van. A múlt koldul a jelennek Életet. A sírok vakító fehérsége üzenetet hordoz a szürkeségben. Gyertyák gyúlnak a temetőkben. A várakozás fényei évről-évre világot gyújtanak a sötét éjben, ajtót nyitnak a reménynek, épp úgy, ahogy Bódi Vencel bácsi szeretete a Hargitán.

" Igaz, most sincs egyebünk, mint a várakozás, de szélben, fagyban, hittel s akarattal messze szól szélfútta jégcsapok orgonája, s fura mód meleg lángot visz a pislákoló "fűttőkbe". Kívánságodra lankadatlanul keressük egymást az élők között, s a feltámasztás reményével kutatjuk halottainkat."
....
" Áldott legyen a Gonosz, ki gyermekeinket sírni megtanítja! Így igaz András, mégha az élet és halál kézenfogva jár is itt, csak Hangja legyen! Hangja, hogy létezünk! Hangja, hogy élni akarunk! Hangja, hogy mások is hallják!" -Sinkovits Imre levele Sütő Andráshoz
 

 

Wass Albert:
Gyertyaláng

Emlékszobor. Aranyló nevek rajta:
mögöttük izzó, vérpiros csaták,
mögöttük sajgó, megtört életek:
síró gyermekek és síró anyák…

Emlékszobor… ennyi maradt csupán
belőlük, és a tűzből, mely vezette
a milliókat messze golgotákra,
és feszítette millió keresztre.

Sok régi ház hiába várja őket,
s fehér csöndjével sok fehér falu…
üzenetet nem hoz többé felőlük
fehér felhők közt a vándordaru.

Nem járnak többé esténként csodálni
kalászhullámon tékozolt csodát…
bús hazájuk elvégzett csodáit
magukkal vitték s most őrzik tovább.

Magukban őrzik. Dölyfösen, keményen,
s nem tudják, hogy a szent haza ledőlt…
Boldog halottak. Lám, mi árvábban állunk
tornyosuló emléketek előtt…

Halottak napja van ma. Rejtve, lopva
a Hargitán megszólal egy harang…
a Tátráról felel reá egy másik…
zeng-bong az éj… galang…galang… galang…
ezer kicsi harang…

Az emlékezés gyertyalángja mellett
felsorakozik óriási sorba
határon innen és határon túlról
az elesettek emlék-légiója.

Sok sápadt arc. Óh Istenem, szívünkből
de messze volt a mit sem érzés vágya…
piros rózsákat mentek megcsodálni
s megérkeztek a bíboros halálba.

Ki hinné el, hogy minden név mögött
tervek izzottak és célok lobogtak,
s hogy álmodozva, mint megannyian,
vérük titkának hordozói voltak?

Küzdtek, lemondtak, aztán újra küzdtek,
vágytak, csalódtak és megint reméltek…
Ki hinné el, hogy életük rögén
ők is csak ilyen torz meséket éltek?

Ez vőlegény volt. Ajkán csókok íze,
szívében pompás báli éjszakák…
Aztán gránátok zúgták a zenét…
aztán gránátok hozták a halált…

Ez gyermek volt még. Fák suhogtak benne,
talán szerelmes sem volt még soha…
Doberdó várta. Képét most is őrzi
kopott keretben egy kopott szoba.

Ez gyermekét hagyta itt és hazáját,
hogy a hazája boldogabb legyen…!
Ő ott maradt. A lelke itt barangol
hazát keresve, völgyön és hegyen.

Nyugosznak mind. A vérüket beszívta
a kalásztermő, szomjasajkú föld.
Mögöttük összedőlt a szörnyű Bábel,
s ami még nem volt, az is összedőlt.

S mily furcsa is: Halottak éjszakáján
a hősök lelke hogyha hazaszállna:
hány lenne, aki nem találna többé
széles e földön egy piciny hazára!

Szélvész üvölt a csíki hegyek ormán,
fekete fenyők zúgnak szilajon…
Hazájukat ha számon kérik egyszer,
mit fogsz felelni, győztes Trianon?

Mit fogsz felelni, ha Csaba vezérrel
a meg nem alkuvók seregbe kelnek,
csontváz vitézek, csontváz paripákon,
s egy bolond éjjel hazamenetelnek?!

Székely faluk harangja újra kondul,
a gyertyalángtól tüzet fog a Tátra…!
Magyarország… hányan mentek érted
örvénylő tűzbe és tüzes halálba…

Ismeretlen Testvér, ki messze földön
alszol, lelkében fűnek és virágnak.
Te már tudod, hogy hasztalan a Törvény
amit itt fent az emberek csinálnak.

Te már tudod, sorsverte zátonyodnak
magasságos, bölccsé csitult fokán,
Te már tudod, hogy örök egy a törvény:
bűn bűnhődést hord esztendők során.

Testvér, ki alszol ismeretlen sírban,
s megbékélt arcod nem láttam soha:
álmodd tovább az elnémultak álmát,
csöndes Testvérem: halott katona.

Emlékszobor. Aranyló nevek rajta,
nevek mögött egy hallgatag világ…
Ennyi sírra hogy virágot hintsek,
határon innen nem terem virág.

Határon túl kéne virágért menni…
ha már virágot hozni nem lehet,
ismeretlen, hontalan Halottak:
nektek adom e csöndes rímeket.

(1929)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Csaba képe
Tavaszi


Tavaszi nagytakarítás

Választásra készülünk ott kint a nagyvilágban, de lelkünk mélyén ki az úr?
Vajon ott bent, nem kellene-e elkezdődjön egy nagyon komoly kampány? Vajon a
bennünket belülről irányító hatalmakat, erőket nem kellene alázattal, bölcs
nyugalommal felülvizsgálni? Nézzük meg, hogy egyáltalán van kormánya, saját
magam számára elfogadott elvekkel az életemnek? Vagy csak simán sodródok,
játékszere vagyok a kinti világ pillanatnyi benyomásainak, kusza
ösztöneinek?

Szerintem sem a politikai, sem a gazdasági reform nem fogja megoldani sem
népünk, sem az emberiség, még kevésbé a magam gondjait, egy komoly belső
lelki reform nélkül. Az ember önmagát, belülről kellene megreformálja!
Választásra készülve jó lenne elgondolkozni, hogy ott belül, lelkünk mélyén
ki van a kormányon, milyen pártok, hatalmak....? A dölyfös, mindenkit
leócsárló, letaposó, hatalom utáni vágyam?
Az anyag elvű bírvágy? A kapitalizmus fogyasztás ösztöne? Vagy az alkohol, a
különféle élvezeti cikkek iránti olthatatlan szomjam? Mi vezet, lényem
hajójában ki van kormányon? Bennem, ott legbelül a döntéseket ki hozza meg?

Az ember hajlamos másokkal szemben nagyon kritikus lenni, és ez jól is van,
de ebből a szigorúságból nem ártana, ha egy rész önmagunk felé fordulna.

Az általunk befogadott közel kétezer gyermek közül egy sem került hozzánk
csak azért, mert a románok, cigányok, magyarok szétverték volna a
családjaikat. Minden alkalommal a családot szétverő erő belülről jött:
figyelmetlenség, naivság, alkohol, lustaság, bűnös kilengés és fojtathatnám
a sort. Sajnos a családjainkat szétverő döntések ott bent, a lélek mélyén
születtek.. Persze jól esik hárítani, a felelősséget mások nyakába varrni,
az iskola, a TV, stb. Tudom, hogy jó lenne a fáradságos belső kemény munkát
kiszervezni, másokra bízni, egy vasárnap délelőtti szavazással mindent
megoldani. Ne csapjuk be magunkat: soha nem volt ennél nagyobb szabadság a
Kárpátmedencében, de talán soha nem volt ilyen kevés befelé fordulás, ilyen
kevés önuralmuk az embereknek, mint most. Önmagát kellene féken tartsa az
ember! Szomorú szívvel mondhatom, hogy a bennünk lévő bűnös vágyak, kapzsi
ösztönök okozták az elmúlt húsz évben a legtöbb kárt saját magunknak és
népünknek.

Az utolsó ítélet nem lesz más, mint amikor Isten felmutatja azt az embert,
aki te lehettél volna. Nagy szelíden, csak annyit mond: "nézd ez lettél
volna, ha reggelente szépen, idejében felkelsz és a mindennapi munkádat
szépen elvégzed, ezek lettek volna a te drága gyermekeid, unokáid, ha te
bennem bízó lélekkel, vidáman, szépen, szorgalmasan, a jóban kitartva éled
életed... Ilyen lettél volna, ilyen lett volna a családod, néped, a közösség
melyből vétettél...., de sajnos, benned nem a józan ész, a szeretet, a
jóság, a szorgalmas kitartás uralkodott, hanem a bűnös vágyaid, kapzsi
ösztöneid, melyek aláásták önbizalmadat, életkedvedet, mely elnyelte életed
megannyi drága percét, óráját". Isten nem fog senkit elítélni, egyszerűen mi
mondjuk ki magunk felett az ítéletet azzal, hogy mindennapi döntéseinkben
milyen erőket engedünk életünk kormányához... Ott belül mi választunk,
döntünk, és ott bent is csak mi dönthetjük le a lelkünkre telepedett bűnös
zsarnokot.

Milyen szép lenne, ha az elmúlt évek hibájából tanulva, egy hatalmas tavaszi
nagytakarításban, minden szinten a selejtes, önző, kapzsi, bűnös erőket,
letudnánk cserélni alázatos, becsületes, tiszta, dolgos családjainkra,
Istenre figyelő vezetőre...

Isten adja, hogy mindannyian, ott legbelül is megtartsuk szabad
választásainkat.... Én a szeretetre, Istenre szavazok!

Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba t.
Déva, 2o1o

Csaba képe
Ma november 4. van. Talán


Ma november 4. van.

Talán emiatt is a mai napon szeretnék egy könyvet ajánlani.

Bölecz Béla:Elsodort falevelek(Egy számkivetett naplójából)
A kötet szerzője 1956 novemberéig Sopronban tanult az egyetemen.
Majd menekült(akkor disszidálásnak nevezték),egészen Kanada nyugati partvidékéig.
Nem tartom irodalmi műnek,inkább napló jellege van (mint az alcím is jelzi).

'Pusztulunk,veszünk ,mint oldott kéve széthull nemzetünk" gondolattal ajánlotta feleségének a művet.

Kis személyes érintettsége is van :Édesanyám unokatestvére a szerző.

A könyv a Minerva gondozásában jelent meg,ha jól emlékszem 2003-ban.

Szebb jövőt! Csaba

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről