Belépés
6 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

Két éve időről időre felbukkan a legkülönbözőbb levelezési listákon, honlapokon a mellékelt történet. Bárhányszor megérkezett, mindig újra meg újra elolvastam. Mi indíthatott meg egy Székelyderzsen átutazó motorost olyan mélységig, hogy leirt emlékei átelmélkedtetik az általa megélteket?

"Egy hajlott hátú néni

Túrázásaink során a székelyderzsi erődtemplom falánál induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk.

Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte:
- És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta Petőfi Sándor A Magyar Nemzet című versét.

Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács. Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és elcsoszogott. Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni. Én pedig leültem a székelyderzsi erődtemplom falához, és olyat tettem, ami rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotoros imidzsébe.

És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és jobboldali politikusnak
nevező, gátlástalan gazemberek, akik fröcsögő nyállal próbálják
fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak, nem összekötnek, akik személyes érdekharcukkal több kárt okoznak ennek az országnak, mint eddig bárki. Csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen embereknek. Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én. Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban.

Küldd tovább légy szíves, hadd járja be a világot, és olvassa minden igaz magyar lelkű ember!"

Ennyi az eredeti üzenet és meglepődtem mikor a mai Magyar Nemzetben is ezt olvastam. Hát szégyen ide, szégyen oda én nem ismertem Petőfinek ezt a versét hát most megkerestem , elolvastam és nagyon megkapott , hogy mennyire aktuális gondolatok vannak benne. Tulajdonképen ez indított az egész közzétételéhez és az, hogy megkaptam a történet folytatását. De előbb ime a vers.

Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis ronyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn.
Vagy ha épen a véletlen
Föl találja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az inség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S ál dicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -
Oh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?
Pest, 1846. december

És ime a történet folytatása…

Ki a „fekete ruhás, fejkendős, hajlott hátú néni”? Él még? Hány éves, hogy hívják? Mihelyst nyomára bukkantam, egy verőfényes májusi napon unokájával, Dénes Mártával és a helyi unitárius lelkész feleségével, Újvárosi Katalin székelymuzsnai lelkésznővel felkerekedtünk, és meg sem álltunk addig, amíg…

Nem messze a vártemplomtól egy mellékutcában, amint megpillantottam a kék kicsi házat, éreztem: jó helyen járunk. Három kaszafordulatnyi helyen elhevert a levágott fű – az unoka csendesen megjegyezte: nannyó kaszált ma, mert elnőtt a zöld.

A pitvaron túl, a gerendás, tapasztott falú lakószobában Lídia néni uzsonnához készülődött. Szeme-szája elállt a csodálkozástól: „Mit írtak?” Márta magyarázta: hogy kalácsot adott, és szavalt. „Elbeszélt engem Magyarországon…” – merengett.
„Miért akarta tudni, hogy hívnak?”
Hogy kerültünk mi oda? „Nannyó” csak álmélkodott: valóban azért mentünk,hogy meghallgassuk?
„Elmondom a hosszú verset. S tényleg mondjam?” Hamar döntött, kiegyenesedett, és szólt: „Aki verset mond, áll…”
Hangosan, tagoltan, érces, erős, mély hangon és a legnagyobb átéléssel elszavalta Petőfi: A szerelem átka című, 30 szakaszos versét. (Szerk. megj.: Petőfi Sándor írta Borjádon 1845. szeptember 26. – október 7. között.)
Megállt kezemben a toll, amíg hallgattuk: a „szószegő asszonyról”, a „két átkos hegyről” szóló strófákat és a bátorítást: „Ne marjon a bánat fullánkos kígyója…”

A versmondás végeztével leült az asztal mellé, fejét kezére támasztotta. Még mindig hitetlenkedett: a mostani „kellemes látogatók” pusztán a verseiért jöttünk…
Felsejlett benne az emlék. Tényleg szavalt idegeneknek a vártemplomnál egyszer. Az is, nem mondta meg a nevét nekik.

90 éves lesz november 25-én

„Minden reggel 6 órakor felkelek, úgy, ahogy tudok…” Fél, hogy elesik, ezért botra támaszkodik. Visszaemlékezett, honnan is a versek szeretete? Amikor
iskolába járt, a tanító bácsi szombaton egy verset tanított a magyar könyvből. A „román világba’ ” Derzs nem tartozott magyar területhez, csak szombatonként volt magyar oktatás.

Öt osztályt járt. Pedig csak négyet akart… „Szegény leány vótam, készültem szógálni, nem akartam menni a gimnáziumba. Nem tudtam követelni, hogy az édesanyámék adjanak pénzt. Hatan voltunk testvérek. A többi is mind el volt menve.”

Lekerültek a berámázott képek a falról: egy keretben a családi fotótár. Apjuk korán meghalt. „Szüleim és Dénes”. Sorolja testvérei születési évét: ’10, ’12, ’14, ’17, ’19, és a „kicsi testvérem” ’24-ben. Mára Margittal ketten maradtak. Soha nem veszekedtek. Az évkülönbség elmosódott: olyanok manapság, mintha ikrek lennének.

Könnyen, jól tanult. Amit valahol meghallott, már tudta. „Jó voltam kicsi koromban is. Helyt ülök, édesanyám megdicsért”. Mártára tekintett, és nyugtázta: „az unokák mind jól tanultak… Veled ágáltak a tanító nénik!”
Aztán derűsen sorjázta saját emlékeit: fel kellett olvasnia a Maros és az Olt történetét. „Mondd el az értelmét! – kérte a tanító. Könnyedén megfelelt. „A testvérem nagyobb volt, az ő könyvét nem tudom, hányszor elolvastam…” Volt egy fiú az osztályukban. Szavalnia kellett a Szomorú történetet. Kezdte is, de csak a címig jutott, amit néhányszor elismételt: szomorú történet… Szomorú tör… Mire a tanító: folytasd, a gyermekek már úgy várják a „szomorú történetet”. Jót kacagtunk az emlékidézésen, mintha ott állnák az osztályteremben. A mi nénik pedig: máig egyszuszra felmond 30 szakaszt is! „Jő a fülembe, megmarad az agyamba’. Hallottam, s mondtam”. Kicsit restelkedik, hogy „ágál”, de így volt.

„Nem méssz szolgálni! – döntött a tanító – Az ötödik osztályt ki kéne járjad. És elintézte, hogy az óvodába’ takarítsak.” „Jaj, fiam, oda korán fel kell kelni – aggódott az édesanyja. De máig büszke: pénzt is kapott a takarításért, és tanulhatott a gimnáziumban.

Mikor egyedül van, akkor is mondja a verseket

Tud vallásost is. Imádságot könyvből olvassa. Elszaggatta, annyit forgatta. „A konfirmáción mindörökké szavaltak: a szülőknek, a lelkésznek; „megköszönve fáradtságát, töredelmét…” – és mondta, mondikálta azokat a rímeket, amit gyermekei, unokái, dédunokái tanítói is hallgattak azóta. „Ez a nehéz iskolaév a végéhez ért”. Minden unokájának megtanította a Mesebeli kiskirályhoz kezdetűt. „Bársony itt a gyepes udvar. .....
Szalmatetős kicsi kunyhóm palotádért nem adom.”
Mielőtt elköszöntünk feltett még egy találós kérdést: „Úton menyen, úton halad…”
Nincs kivel beszélgessen. Nagyot hall. Nem jár a szomszédokhoz, „ha szólnak, nem hallom”. Délután ötkor már be van zárkózva.
„Az éjjel nem is tudok aludni…” Mintha csak unokájának mondaná: „Vén szotyorhoz két előkelő asszonyt hoztál! Na, te…”
Márta nekünk szólt: „Most egy hétig erről mesél majd” és maradt még a nagymamájával.

Megdicsérjük a saját kezűleg művelt virágos- és veteményeskertet. Hangosabban, mert nem hall jól. 70 szál viruló tulipánja van, megszámolta. És megtudtuk: akkor kell ültetni a tulipánhagymát, mikor a búzát vetik. Amikor átülteti, ad a lelkésznőnek is majd. Viruljanak, ha ő már nem lesz is. Csak hatvan szál maradt a kertben, egy-egy csokorral nekünk adott belőle. Mondván: „a jó Isten áldja meg egészséggel, békességgel!”
Megöleltem, de egy hirtelen mozdulattal megcsókolta a kezemet. Ugyanolyan mozdulattal, nekem is jól esett hasonlóképpen cselekednem. Elpálcikált, minket alig vitt a lábunk. Hiszem, ilyen a katarzis. „Úton menyen, úton halad…” Kalácsot, virágot ajándékoz, és lélekbe írja verselő tudományát – kilencvenévesen. A jó Isten áldja meg egészséggel, békességgel!

Molnár Melinda, Székelyhon Fotók: Újvárosi Katalin

Kocs Elemérné, született Orbán Lídia. Három gyermeke közül egy meghalt. 3 unokája, 3 dédunokája van. 32 éve özvegy, 77-ben halt meg a férje. A községházán takarított, és ő volt a falu dobosa is.

Ennyi a történet, biztosan többen megkapták, vagy ismerték , de számomra ért annyit, hogy közzétegyem itt is.

Utóiratként, a tegnapi koncertről egy szóval: KÖSZÖNJÜK.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

janandrea képe
És íme a történet


És íme a történet fényképekkel (épp most kaptam meg, közzé is teszem):
http://www.ja-lapok.hu/Lidia_neni_Elbeszelt_engem_Magyarorszagon.doc

székelyudvarhely képe
Megért így bizony - 90 évet


Megért így bizony - 90 évet is...

Nagyon jó, hogy közzétetted !
(Magam például, csak a motoros történetével találkoztam.
A Molnár Melinda készítette interjúval nem.)

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről