Belépés
8 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

Régebben mindig hírt adtunk a megjelent zenei ujdonságokról. Nemcsak az úgymond nemzeti zenekarok, de akár külföldi anyagokat is megemléítettünk.

Az ősszel rengeteg remek zeneanyga jelent meg. Ezek közül elsőként természetesen a Kormorán műhelyhez köthető anyagot említem meg. Ugyanis megjelent a Julianus filmzene CD-n. Koltay Gábor filmjéhez az öccse Gergő írta a zenét. Mind a mai napig játszák koncerteken a Fehérlófia, Isten szülötte című dalt, ami a film főcímdala.

A másik album az Ismerős Arcok zenekar Lélekvesztő című legújabb albuma. Az Ismerős Arcokra jellemző, bátor, néhol jazz-es beütésű zenei fordulatokkal megtűzdelt, Nyerges Attila itt-ott borongós, művészi szövegei jellemzik ezt az albumot is. Kicsit több teret kapott benne a szintetizátor és éppen ezért a gitár a háttérbe szorult. A gyűjteményből ez sem maradhat ki.

Nyáron jelent meg a Lord zenekar legújabb kiadványa Szóljon a Lord... címmel. A dupla albumon az elmúlt 20-30 év legnagyobb Lord dalai hallhatók, modern hangszereléssel és stúdiótechnikával újra felvéve! Az egyik legigényesebb magyar rockzenei válogatásalbumának tartom. Nem melleslega  dupla album 2500 Ft-os áron vásárolható meg, ami nevetségesnek is mondható.

A hazai hard rock vonalon tovább haladva nemrég jelentek meg a 40 éves P.Mobil zenekar jubileumi ajándékai. Elsőnek a már régóta várt új lemezről szólnék. A Mobileum című zenealbumot a Rockinform magazin mellékleteként lehet(ett) megvásárolni 799 Ft (!!!) áron! remek blus-rock zene, mely elsősorban Tornóczky Ferinek köszönhető, akit elfogultan (mondhatom hogy tanított gitározni engem is) a magyar gitárosok következő nagy generációjának tartok és biztos hogy a nagyok között fogják emlegetni a nevét. Mellette Póka Egont is meg kell említeni akinek a basszusgitározása rányomta a bélyegét az albumra, persze csakis pozitív értelemben! A szövegek mobilosak, az énekes csere (Rudán helyett Baranyi Lacika) is telitalálat volt!
A másik mobilos anyag a 40 éves dupla DVD, szintén nevetséges áron, szintén a Rockinform jóvoltából különszámként jelent  meg. Két koncert teljes anyaga és rengeteg riport a zenekar jelenlgei és volt tagjaival. Többek között Koltay Gábor is nyilatkozik!
Közben azonban ez a formáció felbomlott. A P.Mobilból néhány napja kivált Póka Egon, Tornóczky Ferenc és a dobos srác is (bocsi a nevére nem emlékszem). Azért bízom Soszterben és remélem össze tud hozni egy működőképes Mobilt!

Karthago: Időtörés. A szintén jubiláló zenekar (30 éves) új albuma, ismét nagyon hosszú várakozás után most ősszel jelent meg. Picit többet vártam tőlük. Nem rossz az anyag, de zeneileg kevés benne az ötlet. Mintha AC/DC-t hallgatnék. Gidófalvy Attila letette a Hammondot és gitárt fogott a kezébe, így egy picit keményebb lett a hangzás. A szövegek a 30 éves jubileumi érzések megfogalmazásai. 

Hungarica: Nincs más föld, nincs más ég CD+DVD. Még nem volt szerencsém meghaallgatni ezt az albumot. Igazából a Hungarica nekem egy picit idegen valamiért. Szeretem az albumaikat és hallgatom is, de valami furcsa van benne, amit nem tudok megfogalmazni. Lehet hogy ez is oka hogy halogatom az új albumot. Mindenesetre kötelező darabnak gondolom.

Napoleon Boulevard 2009 Remix. Egy megújult hangzéssal, gitárcentrikusabb zenével hallhatjuk az albumon a régi nagy slágereket a 80-as és 90-es évekből. Nagyon szeretem ezt az albumot.

A soproni Dalriada zenekar kiadta az Arany-albumot, melyen a magyar folkmetal banda Arany János baalladáinak megzenésítéseit adja elő. Végre! Egy olyan Dalriada album amin mér szinte érthetően énekel az énekesnő. Azért nem kedveltem a zenekar mert nem értettem a szövegeket. Ezen az albumon sem tökéletes az artikuláció, de nagyságrendekkel jobb mint a korábbiakon!

Azt hiszem hirtelen ennyi. remélem nem hagytam ki semmi fontosat. Ha igen, akkor majd Solt pótolja.

Hallgassatok sok zenét!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Nem értem, hogy miért nem a


Nem értem, hogy miért nem a megfelelő helyre írtok.

Akit esetleg érdekel megjelent a Dinamit új lemeze Játszd, ahogy akarod címmel. (igen össze álltak. Majdnem minden a régi, de Vikidál nincs benne) Holnap kapnak esélyt a bizonyításra. Esetleg annyi még elfér ide, hogy a dobos Németh Gábor a Kormoránban is dobolt 1998-ban és környékén.

A másik lemez amit ajánlanék az az új Pokolgép Újratöltve Live lemez. Ez egy koncert lemez amit már az új énekessel rögzítettek. (Rudántól elbúcsúztak)
Mind a két lemez a Rockinform cd mellékleteként jelent meg. 799 ft-ért megvásárolható a magazin + a két lemez. Szerintem elég pénztárca kímélő megoldás.

Ha már Rudán is szóba került, akkor az új Mobilmánia lemezt is meg lehetne említeni, de ha annyira rossz lett mint az előző, akkor kérem a moderátort, hogy tüntesse el ezt a pár sort. :-) Címe: Az út legyen veled

Holnap meghallgatom őket és ha a Fidesz nem csinál semmi rosszat akkor nem velük fogok foglalkozni, hanem a zenéről írok... :-)

Csaba képe
Kedves Bea! Köszönet a


Kedves Bea!

Köszönet a többi megvezetett országlakó, s választópolgárnak nevezett,választásra jogosult, s jogaikat gyakorló nevében is...
A Szent hegyen amiatt fohászkodtam az Öregistenhez,hogy többé ilyen ne fordulhasson elő.-Soha!!!

http://szavazz2004.uw.hu/
Csaba

http://www.youtube.com/watch?


http://www.youtube.com/watch?v=TP5YzLrmrQU

A 6 évvel ezelőtti napra is


A 6 évvel ezelőtti napra is igazak Juhász Gyula szavai:
"Nem kell beszélni róla ........"
Emlékezem -(zzünk) egy verssel, mely akkor íródott.

Igazságos Mátyás,
Magyarok királya,
Gyere bé az házba,
Az ország házába !

Hol, merre születtél,
Számot adj most nékünk:
Állampolgárságod
Jogos-é, megnézzük.

Kolozsvár városa ?
Annak neve Cluj rég.
Oláh vagy te, Mujkó,
Bárhogy döntött a nép !

Apád Hunyadi volt
S magyar ügyet védett ?
Buda vérmezején
Ölték meg testvéred ?

Mindez mit se számít.
Kapcsos Corvinádat
Vidd csak román földre
S feledd az anyádat,

Aki Szilágyi volt !
Jogod itten nincsen.
TB-kártyát, voksot
Dehogy adunk ingyen

Add át üzenetünk
Rákóczi Ferencnek:
Nem kívánjuk őt sem
Nagyfejedelemnek.

Ukrán kézen Munkács
Hajdan erős vára,
Állampolgárságát
Tőlünk hát ne várja.

Mondja meg Adynak,
S Bánffynak, a grófnak:
Kós Károllyal együtt
Álljanak be mócnak

"Anyanyelve magyar"-
Vallja Ignácz Rózsa.
Ez már az ő baja -
Nem tehetünk róla

Szépszavú Áprily,
Jó Tamási Áron,
Nyírő, Dsida Jenő -
Mind sorára várjon!

Ne is reménykedjen
Báró Kemény Zsigmond;
Jósika, meg Herczeg
Egyedül is nagy gond.

Benedek Elek is
Írjon mesét másnak,
Ne a most verbuvált
EU új tagjának.

Tibet kutatója,
Ifjú Csoma Sándor,
Te se gyere hozzánk -
Maradj örök vándor!

Gondolj Aradra és
Néhány bitófára;
Ott sem juthat mindnek
Magyar parcellára.

Aki nálunk különb,
Nincsen szükség rája ?
"Magyarok Istene,
Tekints e hazára !"

De talán megérted,
S nem veszett el minden)
Ha tagadod múltad,
Soká jövőd sincsen.

Saját fajtád kéri:
Kezét el ne engedd !
Lassan száz éve, hogy
Teérted is szenved.

Ideje már régen
Megváltó csodának.
Ne légy hát szégyene
Az egész világnak !

2004.október

Csaba képe
Ez úton szeretnék ajánlani


Ez úton szeretnék ajánlani egy csíkszeredai zenekart.
2004 dec.-én tőlük is megtagadta a magyar állampolgárságot a félrevezetett országlakosság:http://www.youtube.com/watch?v=puo8dZ1iXBA&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=7tKiGZi4K7k&feature=related

Tudtommal egy lemezük sem jelent meg.

Szebb jövőt! Csaba

szmárti képe
Az elmúlt 2 évben KORMORÁN


Az elmúlt 2 évben KORMORÁN koncert volt az Attila napon, reméltem, hogy most is így lesz! Most Szkítia és Ismerős Arcok lesz a program.
2010. május 22.

http://www.kincsemlovaspark.hu/

A Pokolgép zenekar és Rudán


A Pokolgép zenekar és Rudán Joe útjai szétváltak...A zenekar tovább él,csak énekes hiányában bizonyos időre nem tud színpadra állni.
Bővebben a zenekar honlapján.

szmárti képe
Lehet, hogy nem is ide illik


Lehet, hogy nem is ide illik leginkább, és az is lehet, hogy csak nekem újdonság amit a Magyar Lovas Színház honlapján olvastam:
"2009.12.28: Beharangozó
A Lovas Színház nagyszabású szabadtéri produkcióra készül melynek bemutatója 2010. július 16-17-18-án az Igmándi Erődben lesz:
Koltay Gergely, Szűts István - TRÓJA című musicalje

Bővebb információ: www.atroja.hu "

székelyudvarhely képe
Érdemes meghallgatni A


Érdemes meghallgatni

A SZABADSÁG BETŰI - t
és megnézni a klippet.

http://www.youtube.com/watch?v=GAPK3Zmz1BI

Különös akusztikája van a forradalom 53. évfordulója
és annak 3 évvel ezelőtti 'megünneplése' előtt,
valamint a tegnapi bruxellesi, birodalmilag hitelesített
orbánus beszéd után.

Kislaca képe
Nem vitatkozni akarok veled


Nem vitatkozni akarok veled mert én nem értek a zenéhez csak hallgatom, meg egyéb... :)
Lehet, hogy a legrosszabb dalokat tették fel meghallgatásra és ez alapján itéltem, úgy - eltekintve attól az egy számtól - ,hogy fantáziátlan. Az "ének"hang is hagy némi kivánnivalót maga után de ettől még biztosan sokan szeretik.
Többet nem tudok mondani...
Kérem kapcsolja ki... :)

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről