Belépés
1 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

Nagyhéten gyász borul a világra, meghal egy picit minden. Az elmúlt napokban Jézus elárulását, szenvedését, halálát és feltámadását próbáltuk a KoBaK honlapon megjeleníteni. A cél az volt, hogy keresztény és magyar módon tudjuk méltóképpen emlékezetünkbe vésni a Kálváriát, a Golgothát! A képek és a Megfeszített rockoperából vett részletek talán segítettek ebben, de igazán úgy élhettük meg a borzalmakat és vele együtt Jézus urunk megdicsőülését, ha a szertartásokon követtük végig azokat. 

A Húsvét örömét most a locsolkodás követi. Holnap hajnalban (ne reggel!!!) locsoljátok meg a lányokat, asszonyokat! Utána irány a szentmise, majd következik a "komázás". Nálunk legalábbis így zajlik. 

Feltámadt Jézus! Örvendjünk! Itt a tavasz, virágoznak a fák, felébredt a világ! 

A KoBaK is felébredt, tudom. Május 7-én Sopronba kirándulunk, júniusban Trianonra emlékezünk, júliusban táborozunk, augusztusban Erdélyország a cél. Ősszel pedig tovább csináljuk a Lámpás embereket! Sopronban mindenről részletesebben is beszélünk majd!

 FELTÁMADOTT

"Lesz valahol hely,
s amit tettem
ott megértik.
Lesz valahol hely,
hol Atyánkat dícsérik
Végig kell játszanunk
utolsó tusánkat -
ha a senki ellen védjük is
a nem létező várat!
Az ember bűneit
megváltottam végleg -
Lesznek valahol nagyszülők,
és élnek majd vének,
Akik tudnak még éneket,
tudják miért élnek -
S keresztre kerül az ország:
mint én:
megfeszítve!

Atyám ott a mennyben,
megkett ím az akaratod.
Atyám, megtettem mindent,
de egy ország lett, mint én:
megfeszített!"

-Koltay Gergely-

 MEGFESZÍTTETETT

"Szörnyű az éjszaka - mi az ember hagyatéka,
mert nem tudja, a világot csak ajándékba kapta,
de eljön majd egy reggel, mikor mindenki megérti:
ki volt a Mester, miért élt - mért élt velünk mégis.

A gondolat hatalma - több lesz már, mint üzlet -
leomlanak a falak, melyek testvérek közé kerültek.
Énekünk, mely róla szól - feljut az égig,
ő itt lesz velünk, eljön: ha az Úr nevében kérjük.

Milliók követik majd, a jövőt megértik:
hit, szeretet nélkül - nem lehet élni!"

-Koltay Gergely-

ELÁRULTATOTT

"Búcsúzni jöttem Közétek, 
magasztaltassék Isten.
Vessétek tovább a szeretet virágát, 
és veletek az Isten.
Utolsó parancsom: egymást szeressétek,
ahogy én szeretlek Benneteket, 
ez legyen erősségtek!"
-Koltay Gergely-

Egy évben két időszak van amit a keresztény ember különös hangsúllyal és önvizsgálattal él meg. A nagyböjti időszak és az advent.
Az adventi időszakban a Megváltó megszületésére készülünk. Jelen időben írom, mert minden éveben karácsony napján győzi le a Világosság a Sötétséget. Győzelmet arat a Jó a Gonosz felett azzal, hogy a fény hozója a Megváltó megszületik. Az adventi időszak négy hetet ölel föl és "bónuszként" kaphatunk még egy hetet, ha karácsony napja vasárnapra esik, ugyanis ilyenkor még egy héttel (6 nappal) meghosszabbodik a várakozás időszaka. Én személy szerint ezeket az éveket szeretem. Ilyenkor a 4. adventi gyertya meggyújtása után méginkább kiteljesedik a várakozás és még jobban el tud mélyülni az ember a karácsony titkaiban.
A nagyböjti időszak, melynek a napokban kezdődik az utolsó szakasza egy teljesen más élményt ad. Számomra mindíg gyásszal teli. Benne lebeg az elmúlás, a szenvedés és úgy érzem a Sátán hatalma kiterjed a világon. Ő uralja és irányítja ezt az időszakot, de mindezt csak azért teszi, mert érzi a Világosság erejét, érzi annak hatalmát és nincs más lehetősége, minthogy teljes erejével bebizonyítsa saját létezését. Krisztus negyven napos böjtje és megkísértése a Bibliában is erre utal.
Az idei nagyböjt első napja Hamvazószerda, március 9-re esett. Két napra rá földrengés rázza meg Japánt, ami a Föld egyik legnagyobb atomkatasztrófáját indítja el...

 Megjelent egy kottafüzet mely 32 ismert Kormorán dal kottáját tartalmazza. A pontos tartalom és a kiadványból részletek megtekinthetők a Kottakiadó honlapján a www.kottakiado.hu internetes oldalon, ahol a vásárlásra is lehetőség nyílik. A kiadvány ára 1990,- Ft.

 

Mikor 2003-ban rátaláltam a Kobak-ra, s hamarosan regisztráltam a honlapon, nem
gondoltam volna, hogy nyolc év múlva még mindig ilyen fontos helye lesz az életemben, illetve hogy ez alatt a nyolc év alatt mennyi kellemes pillanatot, mennyi barátságot, örömet szerez, de utóbb mennyi fájdalom, csalódás okozója is lesz majd. 
Emlékszem az első nagy találkozásra. A pápai Református Ifjúsági Napok (talán ez volt
a neve) rendezvényen lépett fel a zenekar, ott szólítottam meg Lacát és Bucsupetit, akik vadul árulták a lemezeket. Utóbb jött a többi alkalom, a Forrás felé album kapcsán rendezett közönségtalálkozó, a sok-sok koncert, a kétnapos kirándulás Szegedre, közös íjászkodások, a felejthetetlen bugaci táborozás és ismét csak koncertek, koncertek….
Na és persze ott volt a fórum. A fórum ahol remekül megfértek egymás mellett a nagy
gondolatok, komoly szellemi ütközetek, valamint a könnyedebb témák is. Be kell vallanom, számomra sokáig- főleg az első években- ez a fórum, illetve az ott tapasztalható erkölcsi és szellemi színvonal jelentette a Kobakot. Élvezettel vártam az újabb hozzászólásokat, s jómagam is meg-megnyilvánultam néhányszor.

 
Apor Vilmos 1892. február 29-én született székely főnemesi családból Segesvárott. Apját korán elveszítette, anyja egyedül nevelte 6 testvérével együtt. Gimnáziumi tanulmányait a kalocsai Jezsuita kollégiumban végezte, teológiát az innsbrucki egyetemen tanult és ott is szerzett doktorátust. A nagyváradi egyházmegye papjaként előbb Gyulán volt segédlelkész, majd a háború alatt katonalelkész egy kórházvonaton. Rövid szemináriumi szolgálat után ismét Gyulára került plébánosnak 1918-tól 1941-ig, püspöki kinevezéséig. Plébános korában nagy érzékenységet tanúsított a szegények iránt. Egyszer saját cipőjét adta oda egy rászorulónak. Felkarolta a munkás ifjúságot és sokat tett a művelődésért is.

Kedves Barátaink!
Sok szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt, 2011. május 7-re a Hűség Városába - Sopronba - tervezett kirándulásunkra.
A részletes programokról Kozári Krisztián fog nekünk beszámolni, aki a fő szervezője is az egész napos találkozónak.
A programok között meglepetésre is számíthatunk!
 
 

A nagyböjti időszak az ember szembenézését is jelenti önmagával.
Az alábbi gondolatokkal készüljünk a Golgothára, s hogy feltámadhat-e bennünk a szeretet, az a mi választásunkon fog múlni!

Az eredeti cikket az Ébredés portálon olvasható és szerzője P.Szabó Barnabás református lelkész. Az egész honlapot jószívvel ajánljuk!
Az eredeti cikk elérhetősége: http://ebredes.hu/node/513

A Sátán nem felejti a Golgothát