Belépés
11 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.
warning: Creating default object from empty value in /home/kobaknet/public_html/modules/taxonomy/taxonomy.pages.inc on line 34.

/A Kormorán Baráti Körnek a Fórumra!/

Hétfő van, kicsit felhős az idő, de az ablakban a hőmérő 24 fokot regisztrál. Eltelt két nap a hangverseny óta és nagyon nehezen tudom túl tenni magamat a különböző reakciókon. Nem azért, mert másról szólnak, mint a hangversenyen elhangzott dalok, nem azért, mert túlságosan személyesek, nem azért, mert nem is tudom miről szólnak, nem azért mert közben tudom mi van Magyarországon. Senki ne mentegetőzzön, senki ne sajnálja, hogy nem lehetett ott, senki ne gondolja úgy, valamit elvétett, kihagyott. Lesz még Kormorán koncert és lesz még „Családi nap”.

Tisztelt Kormorán Baráti Kör!
Kedves Barátaim!

Legyen ismét ünnep, mert eltelt egy év. Következik a nagy júniusi megmérettetés a Testnevelési Egyetem Tornacsarnokában és előtte a délutáni családi program. Nehéz szavakba foglalni mindazt, ami egy év alatt történt. De egy biztos, hogy voltak csodás találkozások, sok-sok hangverseny kicsiny falukban és sportcsarnokokban. Jó volt látni és érezni mindenhol ott vagytok. Egyre több Kormorán pólós hallgatót-nézőt lehet látni a koncerteken. A KoBaK működik! Különleges érzés találkozni Veletek a Felvidéken, Erdélyben, vagy bárhol a kicsiny, megnyomorított Magyarországon. Jó olvasni a kritikákat, a hozzászólásokat az Internet adta lehetőségen, jó érezni azt, hogy velünk vagytok.

KARÁCSONYI TÖRTÉNET  

A mese valamikor nagyon-nagyon régen kezdődött. Akkor, amikor még ropogott a hó lábunk alatt, a hópihék táncot jártak ablakunk előtt, még voltak illúzióink, még erősen hittük: jó lehet, ami jó. 
KARÁCSONYI TÖRTÉNET  

A mese valamikor nagyon-nagyon régen kezdődött. Akkor, amikor még ropogott a hó lábunk alatt, a hópihék táncot jártak ablakunk előtt, még voltak illúzióink, még erősen hittük: jó lehet, ami jó. 

Tisztelt Baráti Kör, kedves Barátaim!
 
Hol is kezdjem?
Talán a közepén.
A Németvölgyben gyönyörű az ősz. Ezer színbe öltözik a természet. Bánatosan hullanak a levelek. Csend van, ilyenkor lehet elmélkedni, magunkba fordulni és gondolkozni: mi volt, mi lesz? Most még kicsit idetűz a Nap, de tudom mire ez a levél elkészül már sötét lesz. Sötét, mert sokszor át fogom olvasni a sorokat, mit Nektek írok, sokszor át fogom gondolni, hogyan fogalmazzam meg, mit jelent a Baráti Kör, mit jelentenek az ismert és ismeretlen ismerősök nekünk, akik semmi mást nem teszünk, csak dalolunk.
Ott, ahol lehet, ott, ahol szabad, ott, ahová hívnak minket!
Itt mindjárt a bevezető közepében vagyok.
Talán vannak kérdések, amik kérdések maradtak idáig!

 
Jöttünk haza Székelyudvarhelyről 2006. október 23-án, az előző este bódult élményeivel. Jókedvűen, boldogan és felszabadultan. Szász Jenő polgármester hívott minket, emlékezzünk együtt a székelyekkel 1956-ról. Csodálatos hangverseny volt!
Ám hosszú az út Székelyföldről Budapestig, és a busz lassan haladt. Már sötétedett, mikor jöttek az első borzasztó telefonok, mi történik a városban. Aztán kipakoltunk Zuglóban a próbahely előtt, és mindenki belátta, jobb elkerülni az Erzsébet hidat. Én magam hatalmas kerülővel az Árpád hídon vezettem haza, és utána hajnalig rátapadtam a képernyőre. Nem hittem, hogy valaha ilyen megtörténhet velünk. Ötven év után! Nem tudtam elaludni, pedig nagyon fáradt voltam. Úgy reggel hét óra felé ültem az írógép elé, akkor született a „KAVICSOK”.

MEGSZÓLALNAK A KÖVEK
A Kormorán Baráti Körnek 2007. május 25-én.
 

Megszólalnak a kövek, a csend szavakká érik…”

Hátam mögött az elmúlt hét összes gyötrelme, minden percben átélem, ahogy pusztul, mállik szét a hazámban szinte minden, ami értékkel bír a számomra; de előttem a remény, a várakozás, hogy lesz egy este, ahol végre feltöltődhetek, amelyből erőt meríthetek a következő hetekre... Mikor volt az utolsó? Még januárban, Szombathelyen...

Ott vagyunk a MOM-ban a barátainkkal, az ország minden részéből. A szinpadon a Transylmania. Tagcserék után a régi dalok ugyanolyan hitelesen, szépen szólnak mint korábban. Kicsit más lett a hang, a megszólalás, de semmivel sem rosszabb, mint korábban. "Legyen úgy mint régen volt"...feloldódik a zenekar, a közönség, szűnni nem akaró vastaps.

KAVICSOK
 
Kavicsok homlokomon,
vér ujjaim között.
Feljajdultak a dallamok,
visszajött, ki elköltözött.
Mellém ült egy másik,
semmit se kért,
csókoltam volna, de nem mertem.
Ő volt a halálra ítélt.
 
Vésők feszítik napjaim,
kalapács bennem létem,
feketén repül ki tüdőmből
a szabadság s a szégyen.
Ki megy el előbb?
Ki áll az első sorba?
Ki jön majd holnap?
Ki halni, s szeretni kész.
 
LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.
 
Vastag pulóvert húzok,
hideg a novemberi este,
elmentek, - kik nem engem –

Anyám 1941-ben nagybátyámmal Márton pappal Erdélybe indult. Akkor újra lehetett, útlevél nélkül. Mindenfelé jártak, végül eljutottak a Hargitára. A kanyargós úton találkoztak Tamási Áron meséjével, hiszen egyszer csak ott állt előttük egy hosszú, ősz hajú, fehér szakállú pásztor. Nagybátyám bemutatkozott illendően, majd tisztelettel bemutatta anyámat. Emígyen szólt az öregember: „Minálunk úgy hínak: Gergő, a pásztor.” Na ezért lett az én nevem, tizenegy évvel később: Gergő.

Tegnap előtt megjelent életünk, a Kormorán hajózó személyzetének talán legkülönlegesebb zenealbuma. Egy évet vajúdott, aztán két hét alatt került a stúdióban digitális formátumba. Mikor elkészült hátra dőlhettünk volna, elképzelt székeinkbe, de a nagy kihívás még hátra volt. Fájdalmas döntések és technikai kivitelezési lehetőségek között kellett választanunk. Egy biztos, amit elképzeltünk az oda lesz égetve a lemezekre. Hiánytalanul! Barátian kért, vagy javasolt javítások nélkül.
De kezdjük valahol korábbról!
Valamikor októberben levelet próbáltam fogalmazni, mely soha nem készült el. Csupán a bevezetője maradt a képernyő egyik sarkában.
 
Kedves Barátaim! Tisztelt Kormorán Baráti Kör!